SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Statisztika | Egyre több gyerek kerül gyermekotthonba Horvátországban


MTI: Egyre több gyerek kerül gyermekotthonba Horvátországban
2018-10-10 13:05 |



Egyre több gyerek kerül gyermekotthonba Horvátországban, miközben csökkent a örökbefogadások száma - derült ki a horvát demográfiai, jóléti- és ifjúsági minisztérium 2017-es jelentéséből.

Az összegzés szerint 2017-ben 36 százalékkal nőtt az állami gondozásba került gyerekek száma az előző évhez viszonyítva, s az év utolsó napján 1172 gyermeket tartottak nyilván az intézményekben. Eközben az elmúlt 15 év távlatában a legkevesebb gyermeket fogadták örökbe tavaly, összesen 21-et.

Jasna Curkovic Keleva, a zágrábi gyermekotthon igazgatója a lapnak úgy nyilatkozott: a horvát törvények szerint hét évesnél fiatalabb gyermekek nem tölthetnének fél évnél hosszabb időt a gyermekotthonokban. A legtöbb ilyen korú gyerek azonban sokkal tovább tartózkodik ezekben az intézményekben. Több mint két éve eredménytelenül keresnek nevelőszülőket húsz, hét évesnél kisebb gyermek számára - mondta.

Ennek a legfőbb oka szerinte, hogy nincs elég nevelőszülő az országban. Többségük 65 év feletti, ezért már nem fogadhat gyerekeket, a középkorúak pedig inkább külföldön keresnek munkát, ahol idős embereket gondoznak. A fiatalok pedig egyáltalán nem mutatnak érdeklődést a gyermekgondozás iránt - húzta alá.

Az igazgatónő azt is elmondta, hogy 11 éve nem változtak a nevelőszülői díjak, ami 400 kuna (17 ezer forint) havonta, továbbá 2500 kuna (108 ezer forint) támogatás jár minden gyermek után. Curkovic Keleva szerint az új törvény, amely előírja a havi járandóság növekedését, változást hozhat a rendszerben.

Katarina Bojsic, a nevelőszülők egyesületének elnöke azonban nem ilyen derülátó. A lapnak azt mondta: bár 2500 kunára nő a nevelőszülői díj havonta, a hivatásos nevelőszülők pedig 5000-6500 kunát is kereshetnek, utóbbiaknak felsőfokú végzettséggel kell rendelkezniük. Nem hiszem, hogy az egyetem elvégzése után a fiatalok gyerekeket akarnak majd gondozni - fogalmazott, majd hozzáfűzte: bár a hagyományos nevelőszülőnek elég ha középfokú végzettsége van, a korkülönbség gyermek és nevelőszülő között nem lehet több mint 50 év.

A jelentés szerint 2016-ban Horvátországban 987 hagyományos nevelőszülőt tartottak nyilván: fele közülük 55 év feletti volt, egyharmaduk pedig mindössze általános iskolai végzettséggel rendelkezett.

Az örökbefogadások száma évről évre csökken. A zágrábi intézetből 2013-ban még 30 gyereket fogadtak örökbe, tavaly már csak egyet. Az ok a bizonytalan családjogi törvényben keresendő a fent említett intézet igazgatója szerint.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!