SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | PR | Megvan a Sándor Imre PR-Díj zsűrije


MPRSZ: Megvan a Sándor Imre PR-Díj zsűrije
2018-10-10 09:32 |



Kialakult a Magyar Public Relations Szövetség által 2012 óta minden évben kiírt Sándor Imre PR-Díj zsűrije.

A hagyományosan hírnévmenedzsment és kommunikációs kampány kategóriákban nevezhető pályázatokat idén is a PR-szakma elismert ügynökségi és vállalati szakemberei bírálják el. A nevezéseket október 12-ig lehet benyújtani.

A Sándor Imre PR-Díj fontos újítása, hogy az idei évtől az MPRSZ vállalati, ügynökségi, civil és magánszemély tagjai kiterjesztett kedvezményt vehetnek igénybe a nevezés benyújtásakor. A versenyen elért helyezések idén is beleszámítanak a Kreatív magazin által minden évben összeállított PR Toplista rangsorának meghatározásába. A Sándor Imre PR-Díjjal elérhető PR Toplista pontok ezen a linken érhetőek el. A nevezés egyéb feltételei és körülményei változatlanok, a pályázati kiírás letölthető az MPRSZ honlapjáról.

A pályázat kihirdetése óta a zsűri is összeállt, a beérkező munkákat hattagú zsűri értékeli, melynek elnöke R. Kovács Dániel, a Front Page Communications ügyvezetője, az MPRSZ elnökségi tagja.

A zsűri tagjai:
 
  • Bede Márta (Well PR Ügynökség, ügyvezető igazgató),
  • Bodó Teodóra (Provident Pénzügyi Zrt., Vállalati és Kormányzati Kapcsolatok Igazgatóság vezetője),
  • Maczelka Márk (SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., kommunikációs vezető),
  • Puskár Krisztián (Kreatív, szerkesztő),
  • Ruska Viktória (Magyar Suzuki Zrt., Kommunikációs vezető).


Az idei Sándor Imre pályázatra 2018. október 12-ig lehet nevezni, a pályázati kiírásnak megfelelő formában, mely mától elérhető az MPRSZ honlapján.

A díjakat az MPRSZ decemberben, ünnepélyes keretek között osztja ki.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!