SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Oktatás | OK Center nyílt Nagyszombaton


OTP Fáy András Alapítvány: OK Center nyílt Nagyszombaton
2018-09-19 12:01 | Influence Media



Újabb határon túli OK Center kezdte meg működését a szlovákiai Nagyszombaton a magyar OK Oktatási Központok mintájára.

2012-ben nyitotta meg kapuit az első OK Oktatási Központ Budapesten, mely gyökeresen újszerű formában és tartalommal nyújt ingyenes pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tréningeket általános és középiskolásoknak. A projektet az OTP Fáy András Alapítvány hívta életre és üzemelteti. A képzések és maga a tréningközpont hamar nagy népszerűséget vívott ki magának: az oktatásra mintegy fél évre előre kell időpontot foglalni, akkora a túljelentkezés. A sikereken felbuzdulva 2016-ban megkezdte működését a nyíregyházi OK Oktatási Központ is, mely hazánk keleti régióinak igényeit szolgálja ki. A terjeszkedés, a know-how minél szélesebb körű alkalmazása azonban nem ért véget az országhatároknál, hiszen tavaly októberben az OTP Bank Románia jóvoltából elindult a bukaresti intézmény is, idén júniustól pedig a szlovákiai központban is elindult a képzés.

Évente 5.000 diák tanulhat majd Nagyszombaton

A magyarországi OK Oktatási Központokban évente mintegy 20.000 diák sajátíthatja el játékos módon a korszerű pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismereteket. A frissen megnyílt nagyszombati centrumban három tréningterem várja majd a diákokat, akikkel a kezdetekben öt speciálisan képzett tréner foglalkozik majd. A cél, hogy évente 5.000 szlovákiai általános és középiskolás képzése valósuljon meg. Ráadásul - Magyarországhoz hasonlóan - az ország távolabbi pontjairól, ingyenes buszjáratokkal utazhatnak a gyerekek a központba. A program keretében pedig mind Magyarországon, mind Szlovákiában a felelős szülők és pedagógusok számára is megvalósul majd képzés.

"Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében 2017 óta működünk együtt a szlovákiai OTP Ready Alapítvánnyal. Szlovákiában és Magyarországon is nagyon alacsony szintű a pénzügyi kultúra, a pénzügyi- és jövőtudatos tervezés, együttműködésünk erre a problémára kínál megoldást. Tavaly óta szintén ennek a projektnek köszönhetően járják trénereink a szlovákiai általános és középiskolákat, a nagyszombati OK Center megnyitása pedig együttműködésünk következő, nagyon fontos lépése." - fogalmazott Dr. Mészáros Tamás, az OTP Fáy András Alapítvány kuratóriumának elnöke a központ megnyitója kapcsán

Bukarestben nyüzsgő közösségi térré vált az OK Center

A román fővárosban 2017 októberében indult képzési hely különlegessége, hogy nemcsak iskolások, de felnőttek számára is biztosít tréningeket. Az oktatás mellett a romániai központ pedig közösségi "hub" funkciót is betölt: a bukaresti fiatalok egyik kedvenc co-working helyévé vált az OK Center, amelyet fiatal vállalkozók, kreatív diákok is előszeretettel használnak.

"Amellett, hogy a régiónkban általánosan alacsony a pénzügyi tudatosság szintje, az oktatás hagyományos formai és tartalmai megközelítése a világ minden pontján válságba került. Hiszen felgyorsult és egyre inkább digitálissá váló világunkban, ami ma még érdekes, holnap már egyáltalán nem köti le egy fiatal figyelmét, ráadásul a korszerű munkahelyek is teljesen új készségeket kívánnak meg, melyeket a klasszikus módszerekkel lehetetlen elsajátítani. Egy olyan radikálisan új, a 21. század kihívásaira válaszoló módszertant sikerült Magyarországon kifejlesztenünk, ami iránt nemcsak a szomszédos országokból, hanem a világ minden tájáról, többek között Finnországból, Malajziából és Szingapúrból is van érdeklődés." - fűzte hozzá Dr. Schrankó Péter, az OTP Fáy András Alapítvány ügyvezetője.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!