SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Outdoor/indoor | Kitelepült az EFOTT-ra a Mercedes-Benz Gyár


Mercedes-Benz Hungária: Kitelepült az EFOTT-ra a Mercedes-Benz Gyár
2018-07-13 13:15 | KRQ Communications



A Velencei-tó partján folytatja országos kampányát a német autógyár, amelynek keretében a fiatalok számára szeretné bemutatni Kecskemétet, illetve Magyarország idén legvonzóbb munkahelyét.

Mintegy félszáz gyakornoki pozíciót, a duális képzéseket, Kecskemét dinamikus fejlődését, valamint a jelenlegi és a 2020-ban elinduló új Mercedes-Benz gyárban rejlő munkavállalói lehetőségeket népszerűsíti a német vállalat az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT). A fesztivál július 16-ig tart a Velencei-tó mellett, több tízezer látogatóval. A különleges élmények és a zenei programok, valamint a turisztikai, kulturális és sport lehetőségek várhatóan teltházas érdeklődést hoznak idén is. Az EFOTT az egyik legismertebb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező fesztivál, amelyet leginkább a középiskolások és főiskolások, egyetemisták látogatnak.

"A jövő generáció iránt nyitott és elkötelezett Mercedes-Benz gyár a története során először van jelen az EFOTT-on. Innovatív helyszíni megjelenésekkel, interaktív programokkal és akár azonnali állásinterjúval várjuk a fiatalokat. Szeretnénk számukra megmutatni, hogy Kecskeméten jó élni, a Mercedes-Benz pedig nemzetközi tudást biztosít, karrier építhető és mifelénk hosszú távon is biztonságos a jövő" - mondta Ludvig Orsolya, a Mercedes-Benz gyár kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója. Hangsúlyozta: a július 10-ei start óta több száz érdeklődő kereste fel a Mercedes-Benz standját, köztük számos fiatal hölgy is. A diákokat elsősorban az érdekli, hogy milyen juttatási és továbbképzési csomagok, valamint előre lépési lehetőségek várják őket, legyen szó gyakornoki vagy alkalmazotti pozícióról.

A kecskeméti autógyárnál a következő két évben csaknem 2500 új munkahely létesül a második üzemegységnek köszönhetően, amelynek építése már megkezdődött. Nem csak a gyártásra keresnek folyamatosan új munkatársakat, hanem az adminisztrációs területekre is. Szeptemberben nyitja meg kapuit a Mercedes-Benz Academy Kecskemét, amely elsősorban a duális diákok, hallgatók számára nyit teret, és a legkorszerűbb oktatási eszközöket biztosítja.










TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




Tesco | MÁV | Kaspersky Lab | EFOTT | GVH | Nielsen | MasterCard | E.ON | ingatlan | Coca-Cola | BMW | IKEA | GDN | Telekom | Sziget | FIFA | Mapei | Oracle | ALDI | Lidl | Huawei | UniCredit | Mol | Scania