SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Ingatlan | A Magyar Nemzeti Banké lesz a budapesti volt Postapalota


MTI: A Magyar Nemzeti Banké lesz a budapesti volt Postapalota
2018-06-29 11:30 |



A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonába kerül a felújítás alatt álló, a Széll Kálmán téren álló volt Postapalota.

Az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöksége költözik be az épületbe, amelyért 45,3 millió eurót (több mint 14 milliárd forint) fizet - írták. Hozzátették: a beruházásoknak köszönhetően hamarosan a főváros legszínvonalasabb műemlék jellegű irodaháza nyitja meg kapuit az épületben, amelynek egyes terei többféle funkcióban a nagyközönség előtt is nyitva állnak majd.

A Széll Kálmán téren álló Buda Palota az 1920-as években épült a Magyar Királyi Posta irodaházaként. A 18 500 négyzetméter alapterületű, hosszú évek óta üresen álló egykori irodaház állaga folyamatosan romlott. A Pallas Athéné Alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. 2016-ban vásárolta meg az épületet 22,3 millió euróért, majd megkezdődött a felújítása.

Hasonlóan a Várkert Kioszk és a budai Óvárosháza felújításához, a Pallas Athéné Alapítványok a Buda Palota esetében is a történelmi épület teljes rekonstrukcióját tűzték ki célul, amelyre az értékesítés lezárásáig 22,1 millió eurót költenek - olvasható a közleményben.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




ABB | Huawei | LEGO | E.ON | Suzuki | Tesco | GDPR | FIFA | ALDI | Kaspersky Lab | EFOTT | MOL | Deloitte | Kaspersky | Coca-Cola | SPAR | OTP | Vodafone | Lidl | BMW | Eurostat | Telekom | Nielsen | MasterCard