SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Logisztika | Élénkül a verseny a logisztikai piacon


GKI: Élénkül a verseny a logisztikai piacon
2018-06-07 07:04 |



A magyar vásárlók 2017-ben mintegy 33 milliószor rendeltek terméket online, melynek 70%-át külső logisztikai cég juttatta célba, és tavaly a kézbesítési díjat vevőknek sokszor egyáltalán nem kellett kifizetni.

Azonban ez az idilli állapot a logisztikai cégek és az e-kereskedők részéről is áldozatokkal járt, így az áremelések hatását idén már a vásárlók is megérezhetik - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei második tanulmányából.

A logisztikai szektorban zajló változások és azok hatásai

2016-2017 sok webáruház esetében hozott változást a logisztika tekintetében. Ahogy arra már a tavalyi logisztikai tanulmányunkban is kitértünk, a korlátlan, feltételek nélküli ingyenesség modellje nem fenntartható pálya se a kereskedőknek, se a logisztikai szereplőknek. Ez a gyakorlat ugyanis mesterségesen terelte a vásárlók tömegeit a házhoz szállítási megoldások irányába, ezzel megfosztva a bővülés lehetőségétől a többi, köztes kézbesítési módot. A marketingcélú ingyenes szállítás arra késztette a kereskedőket, hogy a termék árába épített kiszállítási díj a lehető legalacsonyabb szinten legyen, így a szolgáltatók közötti verseny sokáig - szinte kizárólag - árazási alapon zajlott. A 2016-os év végi csomaglogisztikai problémák miatt, a fenntarthatatlan, tervezhetetlen csomagméreteket és kosárértékeket eredményező gyakorlaton a legnagyobb kereskedők többsége 2017 első felében változtatott. Azok a fuvarozó cégek, akik komolyabb partnervesztés túlélték az árversenyt, szembe találták magukat egy szolgáltatási minőségre kiélezett versennyel, amit a munkaerő-hiány is tetézett.

A folyamatoknak köszönhetően, 2017-ben az átadópontra kért csomagok aránya - az egy évvel korábbi visszaesés után - ismét emelkedni tudott, elérve a 20%-ot.

A minőség is befolyásolhatja a szolgáltatói versenyt

Mindezek eredményeként a 2017-es ünnepi időszakra minden érintett logisztikai szereplő komoly extra kapacitásokkal és egyéb óvintézkedésekkel készült. Ez utóbbi részeként, többen még novemberben árat emeltek.

A tavalyi év végén elindult áremelési hullám 2018 első negyedévében is folytatódott és az idei év hátra lévő részében is további emelések várhatóak a különböző kézbesítési megoldások díjtételei között. Az persze kérdéses, hogy ebből mennyit és mikor érzünk majd meg mi, mint vásárlók.

Az áremelési kényszer mögött több, egymással összefüggő folyamat együttese áll:
 
  • A logisztikai és kereskedelmi ágazatokat is sújtja a munkaerő-hiány, ami leginkább a futárok és raktári munkások viszonylatában jelentkezik.
  • A logisztikai szektor folyamatos - beruházásigényes - fejlesztési, innovációs kényszerben van, amit a webáruház piacon tapasztalható, fokozott verseny csak tovább erősít. A járműparkkal / automata hálózattal kapcsolatos beruházások mellett komoly erőforrást kell fektetni az IT jellegű és adminisztratív kiadásokra is annak érdekében, hogy a nyújtott fuvarozási szolgáltatás nyereséges legyen. Az elmúlt egy évben elterjedt időablakos kézbesítés, nyomon követés, futár-telefonszám kiadás, kártyás fizetés mind komoly fejlesztést igénylő újítások.
  • A vevők felé közvetített díjszabás évek óta változatlan, miközben sok esetben még a webáruház is keresni szeretne a logisztikán. Az árváltoztatást pedig tovább nehezítik a kelleténél gyakoribb ingyenes szállítási akciók, ezek ugyanis - amellett, hogy elkényelmesítik a vásárlókat - csökkentik a kosárértéket és növelik a csomagszámot. Ezért, bár ezek az akciók óriási ügyfélszerző és marketingértékkel bírnak, a kereskedőknek is nehezebbé, kevésbé tervezhetővé teszik az operációt.
  • Ahogy a webáruház is rá van utalva a logisztikai partnerére, úgy egy-egy nagyobb - több tíz ezres éves csomagszámú - kereskedő is komoly érdekérvényesítő hatással bír a fuvarozó partnerére.


Az utánvétes fizetés is akadályozza az innovációt

Az online kiskereskedelmen belül régiós szinten jelen lévő probléma az utánvétes fizetések - és azon belül a készpénzes fizetések - magas aránya. Ez a magyar online kiskereskedelemben a GKI Digital és az Árukereső.hu mérései szerint mintegy 76 százalékos arányt jelent, melyből 58% a készpénzes tranzakció.

Az utánvétes csomagok kezelése sokkal munkaigényesebb, mint a hagyományos csomag-kézbesítés ("futárkodás"), hiszen a kézbesítőnek muszáj személyes kapcsolatba lépnie a vásárlókkal, kártyás fizetést lehetővé tévő terminál hiányában pedig sok esetben készpénzt is kezelnie kell. Ez utóbbi pedig amellett, hogy lassítja az átadás folyamatát, magát a futár-munkát is veszélyesebbé teszi.

Csomagszámban élen jár a GLS, míg értékelésben legtöbbet a Posta javult egy év alatt

Az online kiskereskedelmi rendelések klasszikus futárszolgálatos kiszállítását nézve 2017-ben is a GLS került a dobogó legfelső fokára a csomagszámok tekintetében. A dobogó második és harmadik helyén sem történt változás, igaz, az első két helyezett tovább erősítette pozícióját, míg a 3-5. helyen már éles verseny alakult ki.

A GKI Digital és az Árukereső közös kutatásában immár 3. éve kéri a webáruházakat arra, hogy működési szempontok és egyéni tapasztalatok alapján értékeljék partnereiket. Az 1-5 közötti osztályzatok átlagaként létrejött logisztikai sorrend idén némileg másként fest, ami már egyenes következménye annak, hogy melyik cég milyen évvégi szezont tudhat maga mögött.

A futárszolgálatok közül 2017-ben az MPL tudta a legnagyobb minőségi / megítélésbeni javulást elérni, azaz a webáruházak a Magyar Posta szolgáltatásában érzékelték a legnagyobb fejlődést. Ez osztályzatban kifejezve 3,9-et jelent az egy évvel korábbi 3,2-höz mérve.

Idén is a FoxPost a legjobbra értékelt átadópont szolgáltatás

A logisztikai szolgáltatók által üzemeltetett külső átadópontok kapcsán ezúttal is (zsinórban harmadik éve) a FoxPost végzett az élen: a csomagautomatás céget a kereskedők 4,5-ös osztályzatra értékelték.

Lekerült a trónról a Pick Pack Pont

A szolgáltatókat csomagszám szerint vizsgálva, elveszítette az eddigi vezető pozícióját a Sprinter által üzemeltetett Pick Pack Pont szolgáltatás. Helyét a Magyar Posta csomagpont-hálózata foglalta el. Ezzel a helycserével a csomagszám szerinti sorrend megegyezik a hálózatméret (azaz átadópont-szám) alapján képzett sorrenddel:
 
  • 1. MPL Postapont: 3000+ pont
  • 2. Pick Pack Pont: 800+ pont
  • 3. GLS csomagpont: 650+ pont


A csomagautomaták tekintetében a piac két meghatározó szereplője között (FoxPost és Posta Csomagautomata) egyre kisebb a különbség, amiben szerepet játszik a Magyar Posta erőteljes hálózatbővítése és a széleskörű marketingkampányainak pozitív hatása is.










TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




MasterCard | Vodafone | MOL | Kaspersky Lab | Deloitte | SPAR | Suzuki | E.ON | Tesco | Telekom | EFOTT | Lidl | Nielsen | ALDI | LEGO | GDPR | Huawei | FIFA | Eurostat | BMW | Coca-Cola | OTP | ABB | Kaspersky