SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Építőipar | Lendületesen kezdte az évet az építőipar


ingatlan.com : Lendületesen kezdte az évet az építőipar
2018-06-06 08:53 |



Továbbra is jelentős bővülés látható az építőiparban, februárban 26 százalékos volt a növekedés, amiben a lakásépítéseket magában foglaló épületépítések is nagy szerepet vállaltak.

Továbbra is dinamikusan bővül az építőipar. A legfrissebb adatok szerint februárban az ágazat 26 százalékos éves szintű növekedést ért el, ez lassulást jelent a januári több mint 43 százalékos bővüléshez képest, de még mindig látványos emelkedést jelent.

Az építőiparon belül a lakásépítéseket magában foglaló alágazat, az épületépítések februárban 19,8 százalékkal növekedtek. A másik nagy alágazatban, az egyéb építményeknél 40,1 százalékos volt az emelkedés februárban. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte: az év első két hónapjában elért 33,5 százalékos növekedés alapján az idén legalább 15-20 százalékos növekedésre lehet számítani az épület- és lakásépítések dinamikájától függően. A szakember utalt arra is, hogy tavalyi eredményekhez nagyban hozzájárultak uniós és állami fejlesztések, idén viszont erősödhetnek a magánszektorban megvalósuló építőipari, ezen belül is a lakásépítési beruházások. A szerződésállomány alakulása is alátámasztja a jelentős idei növekedésre vonatkozó kilátásokat, február végén ugyanis épületépítéseknél 4,3 százalékkal volt magasabb az állomány, az egyéb építményeknél pedig 145,4 százalékot tett ki a bővülés.

Balogh László ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre égetőbbé válik a lakásépítéseket érzékenyen érintő áfakérdés. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis csak a 2019 végig elkészült lakásokra vonatkozik a kedvezményes, 5 százalékos áfa. Márpedig több lakásfejlesztő a kapacitáshiány miatt kénytelen volt már most átütemezni a kivitelezést és több átadás 2020 utánra csúszhat, ami - ha érvényben maradnak a mostani szabályok - a vevők számára több mint 20 százalékos áremelkedést jelenthet. A lakásépítési kedvet is befolyásolja az áfa körüli bizonytalanság, erre utal, hogy februárban az épületépítésekre vonatkozó új szerződések 46 százalékkal esett vissza éves szinten.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




Coca-Cola | Telekom | BMW | Nielsen | SPAR | GDPR | OTP | Tesco | ALDI | ABB | EFOTT | Kaspersky | Huawei | Kaspersky Lab | Lidl | LEGO | FIFA | MOL | Suzuki | E.ON | MasterCard | Deloitte | Eurostat | Vodafone