SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Rendezvény | Idén 6 napos lesz az EFOTT


EFOTT: Idén 6 napos lesz az EFOTT
2018-06-05 20:06 | Schibsted Classified Media Hungary



A hat napra bővített fesztivált ismét a Velencei-tó partján rendezik meg.

A 27 éves brit közönségkedvenc, John Newman több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy idén ismét ellátogat hazánkba, és ezúttal a velencei térségbe hozza el ismert slágereit. Így az EFOTT fesztiválozói már biztosan nem maradnak nagy külföldi fellépő nélkül, de a szervezők már munkálkodnak a legnépszerűbb hazai együttesek színpadra-, és a szinte már elvárt, magas színvonalú nappali sport, kulturális, turisztikai és gasztro programok összeállításán is. Idén a fesztivált Velence-Sukoró térségében rendezik meg 2018. július 10-16. között, a házigazda feladatait pedig az ELTE látja el.
 
  • A tervek szerint továbbra is a legkedveltebb hazai együttesekre koncentrálunk, de annyit elárulok, hogy John Newman mellett azért köszönthetünk majd még néhány világsztárt, valamint olyan magyar előadókkal is készülünk, akik nem csupán a fiatal célcsoport körében hódítanak. A Velencei-tó partját tovább szélesítjük, a tavaly már megnövelt területet idén Sukoró irányába is kiterjesztjük. Az eddig vándorló fesztivál letáborozásról azonban továbbra sem beszélhetünk, ugyanakkor tény, hogy a tópartot igen kedvelik a látogatóink, és az elmúlt évek tapasztalatai sokat segítenek abban, hogy évről évre még jobbá és élhetőbbé tegyük a fesztivált. A lehetőségek adottak, idén még biztosan maradunk, a többi pedig a jövő zenéje - mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, hozzátéve, hogy adott év rendezvényhelyszínének döntésében nagy szerepet játszik az aktuális házigazda egyetem véleménye is. Az idei évben az Eötvös Lóránt Tudományegyetemmel közösen munkálkodnak a szervezői előkészületeken.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




ALDI | E.ON | EFOTT | Scania | Kaspersky Lab | Mapei | Coca-Cola | Sziget | ingatlan | Telekom | UniCredit | FIFA | Nielsen | GVH | Tesco | GDN | MÁV | Huawei | MasterCard | Oracle | LIDL | IKEA | BMW | MOL