SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Beregszász ad otthont idén a kárpátaljai zsidó fesztiválnak


MTI: Beregszász ad otthont idén a kárpátaljai zsidó fesztiválnak
2018-06-04 09:07 |



A Határtalan Kultúra Program keretében tartják meg idén a 2. Kárpátaljai Zsidó Napokat június 7. és 10. között Beregszászon zenei és gasztronómiai programok széles választékával.

A fesztiválról a beregszászi magyar konzulátuson kedden tartott sajtótájékoztatón Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke elmondta: a múlt évben Beregszászon és Nagyszőlősön sikeresen elindított Kárpátaljai Zsidó Napok rendezvénysorozat nagy jelentőségű zsidó kulturális esemény, hiszen Magyarország kivételével Közép- és Kelet-Európában sehol - beleértve Kárpátalját - nincs jelentős zsidó közösség.

Az a tény, hogy Magyarországon él egy százezres zsidó közösség, nagy lehetőség, és egyben nagy felelősség is, amelynek a felismerése folytán a Mazsihisz már évek óta igyekszik kapcsolatokat kiépíteni azokkal a szomszédos területekkel, ahol magyar ajkú zsidók élnek, és ennek a kapcsolatépítésnek fontos részét képezik a zsidó napok rendezvényei - tette hozzá Heisler András.

A Mazsihisz elnöke kiemelte: "fontos a kapcsolatépítés, mert ha ellátogatunk ezekhez a zsidó közösségekhez, azt látjuk, hogy a könyvespolcokon ugyanazok a könyvek - József Attila-, Ady-, Vörösmarty-, Petőfi-kötetek - vannak, mint nálunk, s ők ugyanúgy imádkoznak, ahogy mi imádkozunk". Szerinte ez a lelki közelség már önmagában indokolja, hogy ebbe a projektbe sok energiát fektessenek.

Másfelől a zsidó közösséget a sok üldöztetés, a történelmi hányattatások következtében zártság jellemzi, ami mind Magyarországon, mind a régióban így volt a szocialista rendszer idején is. Ezért is fontos, hogy bemutassák mind Magyarországon, mind a környező országokban a zsidókkal közösen és a zsidók által létrehozott értékeket akár a budapesti, kolozsvári és beregszászi zsidó kulturális rendezvényeken, mert ezzel az antiszemitizmus vagy rasszizmus ellen is tudnak tenni - mondta Heisler.

A Mazsihisz elnöke megköszönte a támogatást azoknak a szervezeteknek, amelyek hozzájárultak a 2. Kárpátaljai Zsidó Napok megszervezéséhez, külön kiemelve a magyar kormány és a beregszászi magyar konzulátus segítségét.

Deák Andrea, a Határtalan Kultúra Program főszervezője elmondta, hogy a rendezvénysorozat nyitónapján a beregszászi zsinagógában a Kolozsvárról érkező Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész héber nyelvű istenes énekeket, jiddis nyelvű kuplékat, 20. századi örökzöld szerzeményeket, musicalbetéteket és filmdalokat ad elő.

Június 8-án - nagysikerű tavalyi koncertje után ismét - fellép a beregszászi zsinagógában Nógrádi Gergely főkántor, aki ezúttal világslágereket, musicaldalokat és hagyományos zsidó dalokat ad elő Teszter Nelli zongorakíséretével.

Június 9-én a közönség a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola aulájában délután a Drágakő - Klezmer meseoratórium felnőtteknek című zenés darabot, majd este Halleluja címmel Takács Nikolas fellépését tekintheti meg Pál Dénes közreműködésével.

A fesztivál zárónapján, június 10-én a város zsinagógájában Dallamok, ízek, emlékek címmel Komoróczy Ráhel Szonja egyetemi oktatóval, idegenvezetővel beszélget Togyeriska Erika, a kárpátaljai Shalom Alapítvány igazgatója a kárpátaljai zsidóság történetéről, kultúrájáról, emlékeiről, ízeiről és a jelen zarándokutak lehetőségeiről, zsidó ételek kóstolásával, helyi kóser borok ízlelgetésével és élőzenével egybekötve. A programot este Korcsolán Orsolya hegedűművész és barátai komolyzenei koncertje zárja.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




GDPR | ALDI | MOL | Telekom | E.ON | FIFA | Tesco | Deloitte | BMW | Kaspersky | Eurostat | Kaspersky Lab | Lidl | ABB | SPAR | EFOTT | Suzuki | Coca-Cola | OTP | MasterCard | Huawei | Vodafone | LEGO | Nielsen