SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Üzlet | Négyszázötven új munkahelyet teremt az SMG cégcsoport Túrkevén


MTI: Négyszázötven új munkahelyet teremt az SMG cégcsoport Túrkevén
2018-04-10 10:56 |



Négyszázötven új munkahelyet teremt az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson Group (SMG) autóipari beszállító cégcsoport Túrkevén.

Fazekas Sándor, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője is, elmondta: az SMG két fejlesztést hajt végre Túrkevén, összesen mintegy 8 milliárd forint értékben, ehhez külön kormánydöntés alapján a magyar állam 2,2 milliárd forinttal járul hozzá.

Kiemelte, hogy a jelenleg Túrkevén mintegy háromszázötven embert alkalmazó vállalkozás fejlesztéseivel segít a térség foglalkoztatási mutatójának javításán és abban is, hogy munkaerőt vonzzon. A miniszter megjegyezte: az SMG cégcsoport negyven naponként épít, fektet be, ruház be a profiljába tartozó területeken.

Vida Tamás, Túrkeve polgármestere (Fidesz-KDNP) a fejlesztésekről elmondta: a 3 milliárd forintos beruházással elkészült, mintegy 12 ezer négyzetméteres gyártócsarnokban májusban indul a gyártás, itt csaknem száz új munkahely jön létre. Ez a gyár MSSL néven működik és a kecskeméti SMP gyárba szállít majd lökhárító elemeket. A másik beruházás a meglévő SMR gyár fejlesztésére irányul 5 milliárd forint értékben, így több mint háromszáz új munkahely jön létre.

A beruházások elkészülte után Túrkeve munkaképes lakosságának csaknem 20 százaléka fog az SMG cégcsoportnál dolgozni - tette hozzá a polgármester.

Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje a megye keleti része legnagyobb beruházásának nevezte az SMG cégcsoport fejlesztését, amely véleménye szerint vonzani fogja a beszállítókat, ipari cégeket is. Nemcsak a térség munkaerőpiaci mutatóin fog javítani, hanem legalább 30-40 kilométeres körzetben az ipari termelést és kultúrát is visszahozza - jelentette ki, hozzátéve, hogy Túrkeve ipari-gépészeti központ volt régebben és újra egy gazdasági-ipari központtá válhat.

Megjegyezte, hogy a cégcsoport humánerőforrásba is befektet, hiszen mérnököket, műszaki szakembereket fog vonzani a városba és térségébe, valamint duális képzéssel is foglalkozik.

A cégcsoport sajtóanyaga szerint az 1975-ben alapított Samvardhana Motherson Group (SMG) a világ 30 legnagyobb autóipari beszállítójának egyike. Öt kontinens 37 országában 230-nál is több gyárában 100 ezer embert foglalkoztat. A 2016-2017-es üzleti évben a cégcsoport 9,1 milliárd dollár értékesítési árbevételt ért el. Visszapillantó tükröket, lökhárítókat, kábelkötegeket, utasfülkéket, világítórendszereket, légkondicionáló rendszereket gyárt. Legfontosabb partnereik: BMW, Opel, Audi, Mercedes-Benz, Jaguar, Porsche, Kia.

Az SMG Magyarországon négy településen öt projekttel van jelen: Mosonmagyaróváron (SMR), Mosonszolnokon (SMR), Kecskeméten (SMP) és Túrkevén (SMR és MSSL). A Túrkevén megvásárolt üzem visszapillantókat gyárt, Mosonmagyaróvárra, Mosonszolnokra és közvetlenül a FIAT-gyárba szállítanak.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




SPAR | Lidl | Kaspersky | ALDI | GDPR | Deloitte | MasterCard | MOL | Huawei | ABB | Telekom | OTP | BMW | Vodafone | Kaspersky Lab | LEGO | Suzuki | Nielsen | Tesco | EFOTT | E.ON | FIFA | Coca-Cola | Eurostat