SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Idegenforgalom | 50 éves az Accor Hotels


Accor: 50 éves az Accor Hotels
2018-01-05 11:38 | Café PR



Az AccorHotels tavaly ünnepelte fennállásának 50. születésnapját.

A jeles évfordulón a szállodacsoport új szolgáltatást jelentett be, amely szakít a hagyományos felfogással, miszerint a szállodáknak kizárólag a messziről érkezőket kell szolgálniuk. A cég az AccorLocal applikációval az AccorHotelshez tartozó szállodák közelében lakók számára is 24 órában elérhetővé teszi a helyi vállalkozások szolgáltatásait - a virágüzlettől kezdve a péken és ruhatisztítón át egészen a csomagküldésig. Másrészt pedig az applikációval a hotelek bizonyos szolgáltatásai (mint például a gyógyfürdő, masszázs, uszoda, jógaórák, co-working, elvihető reggeli) a szállóvendégek mellett a környéken élők számára is elérhetőek lettek. Az egymásra találást segítő AccorLocal applikáció jelenleg több mint 250 szállodában tölthető le Franciaországban, de a tervek szerint 2018-ban egész Európában, majd szerte a világon elérhetővé válik.

A jubileumi rendezvénysorozat keretében az AccorHotels tűzoltókat, tanárokat, tanulókat, nővéreket és helyi művészeket látott vendégül világszerte, ezzel ünnepelve a mindennapok hőseit, akik munkájukkal éltetik a helyi közösségeket. Ez volt a világ egyik legnagyobb születésnapi partija, ami jó alkalom volt arra, hogy a világszerte 250 000 munkatársat foglalkoztató szállodacsoport örömet szerezzen 90 000 vendégnek. Összesen 2 000 szállodában szerveztek eseményeket a helyi közösség számára, 6 650 ingyenéjszakával, 1000 gálavacsorával, villásreggelivel, 250 koncerttel és más különleges programmal várták a vendégeket. Magyarországon a cégcsoport mind a 17 szállodája, így a Sofitel, az MGallery by Sofitel, a Novotelek, Mercure-ök, Ibisek, Ibis Style-ok is bekapcsolódtak a programba.

Az Ibis Aero-ban a közösségi kertet művelő helyieket látták vendégül, a Mercure Budapest Korona karácsonyi vásárt szervezett, a Sofitel meghívottjainak pedig lehetőségük volt kipróbálni a szálloda úszómedencéjét és jógaóráit. Mindemellett számos hotel nyílt nap keretében nyújtott betekintést kulisszatitkaiba: a Novotel Székesfehérvárban a látogatók például több munkakörben is kipróbálhatták magukat a hotel dolgozójaként, a Hotel Nemzeti Budapestben pedig Görbe Márk művészettörténész, a hotel alapítójának szépunokája tartott idegenvezetést a látogatóknak. A jubileumi eseménysorozat kiváló alkalmat adott arra, hogy a szállodák megmutathassák adottságaikat, arra bíztatva ezzel a helyi lakosokat, hogy gyakrabban, akár szobafoglalás nélkül is keressék fel helyszíneiket.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




Kaspersky Lab | E.On | Huawei | FHB | UPC | K&H  | Wizz Air | LG | BMW | ESET | Budapest Airport | GDPR | SPAR | Románia | ingatlan | MOL | Telekom | NMHH | Tesco | GVH | BDO | Lufthansa | ABB | Telenor