SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kutatás | 27 ezret költenek a fiatalok ajándékra


K&H: 27 ezret költenek a fiatalok ajándékra
2017-12-22 13:46 | LA Communications Tanácsadó Kft.



A fiatalok átlagosan 27 ezer forintot költenek a karácsonyi ajándékokra, ez 2014-hez képest 35 százalékkal magasabb összeget jelent - derült ki a K&H ifjúsági indexéből.

Az érintettek 20 százaléka 20-29 ezer forintot költ ebben az időszakban, 7 százalékuk 5 ezer forintnál kevesebbet, 2 százalékuk pedig 100 ezer forint feletti ajándékbüdzsével rendelkezik. Idén többen kezdték el korán az ajándékok beszerzését: 26 százalék már novemberben vagy azelőtt nekiállt.

A 19-29 éves fiatalok az idén 27 ezer forintot költenek átlagosan a karácsonyi ajándékokra, ami az előző évhez képest 12,5 százalékos növekedést jelent, a 2014-es 20 ezer forinthoz viszonyítva pedig 35 százalékos emelkedésnek felel meg - derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a 19-29 éves korosztály karácsonyi ajándékvásárlási szokásait vizsgálta.

A fiatalok 71 százaléka 10-49 ezer forintból oldja meg a vásárlást. Ugyanakkor 7 százalékos azoknak az aránya, akik kevesebb, mint 5 ezer forintból tudnak ajándékokat venni, 2 százalékuk pedig azt mondta, hogy ilyenkor 100 ezer forint feletti összeg is elmegy. A fiatalok több mint fele egyébként idén is ugyanakkora összeget szán az ajándékokra, mint tavaly, 24 százalékuk többet, 22 százalékuk pedig kevesebbet tervez költeni, mint az előző évben.

A legtöbben (a fiatalok negyede) 8-10 embernek vásárol ennyi pénzből, 22-22 százalék pedig 4-5 és 6-7 embert lep meg a karácsonyi időszakban. Mindössze 8 százalékos azok aránya, akik teljesen kimaradnak az ünnepi ajándékozásból, 92 százalék valamilyen meglepetéssel készül szeretteinek.

Korán nekiállnak

A felmérés szerint az idei karácsonyra a korábbinál többen kezdték meg viszonylag hamar a felkészülést. A fiatalok 26 százaléka ugyanis már novemberben vagy azelőtt nekilátott az ajándékvásárlásnak, szemben a korábbi évekkel, amikor a november előtti vásárolni kezdők aránya alig több, mint 10 százalékos volt. A korai ajándékvásárlás leginkább a nőkre és a 26-29 évesekre, valamint a nyugat-magyarországi térségben élőkre jellemző. A legtöbben (35 százalék) azonban még mindig december elejére hagyja az ajándékok beszerzését, az utolsó pillanatban, a karácsony előtti napokban, 14 százalék bonyolítja le a vásárlást.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




E.On | GVH | Telenor | LG | FHB | MOL | ingatlan | NMHH | UPC | BMW | K&H | Wizz Air | ABB | BDO | Lufthansa | Huawei | Kaspersky Lab | SPAR | ESET | ACG | Telekom | GDPR | Románia | Tesco