SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Mobil | Huszonöt éve küldték el az első sms-t


KSH: Huszonöt éve küldték el az első sms-t
2017-12-07 06:24 |



Huszonöt éve küldték el az első sms-t, ma már negyedévente csaknem félmilliárd szöveges üzenetet váltunk.

"Boldog karácsonyt" - ez állt abban a rövid szöveges üzenetben, amit 1992. december 3-án egy 22 éves programozó, Neil Papworth küldött el kollégájának, Richard Jarvisnak. Éppen negyedszázada, hogy a "short message service" megjelenése forradalmasította az infokommunikációt - ma pedig már elképzelni sem tudjuk az életünket a szöveges üzenetküldő rendszerek használata nélkül.

Neil Papworth első sms-ének címzettje Richard Jarvis, a Vodafone akkori igazgatója volt, és bár Papworth még számítógépről küldte a rövid szöveges üzenetét, Jarvis már a mobilkészülékén fogadta azt. Az első sms-ek terjedelme korlátozott volt: eredetileg csak 160 karakter fért egy üzenetbe, és a szöveges üzenetek érkezését kezdetben hangjelzés sem kísérte - ezt a kényelmi funkciót csak 1993-ban építették bele a rendszerbe.

Az sms és a ma már ennél is népszerűbb adatalapú szöveges üzenetküldő rendszerek azóta jelentősen átformálták a mindennapjainkat és a kommunikációnkat is.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2017 harmadik negyedévében 477 millió sms-t küldtünk el, míg az mms-ek száma ugyanebben az időszakban 6,2 millióra emelkedett - az előbbi 4,7, az utóbbi 16%-kal haladta meg az előző év ugyanezen időszakának adatait. 2017 harmadik negyedévében a mobil adatforgalom 85%-kal, összesen 39 ezer terabyte-ra nőtt.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




Tesco | GDPR | Coca-Cola | Nébih | ABB | Vodafone | Telekom | OTP | Lidl | Nielsen | FIFA | ALDI | E.ON | Kaspersky | MOL | LEGO | EFOTT | MasterCard | Kaspersky Lab | BMW | Huawei | Deloitte | K&H | INA