SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kutatás | Kevés kis cég exportál


MTI: Kevés kis cég exportál
2017-11-28 11:33 |



A magyar mikro-, kis- és középvállalkozások mindössze ötöde végez exporttevékenységet, és a külpiacra lépő új szereplők aránya is alacsony.

Elsősorban azért, mert úgy gondolják, hogy termékeik, szolgáltatásaik nem exportképesek, vagy mert túl kicsinek tartják magukat - derült ki a Budapest Bank (BB) kutatásából.

A megkérdezett cégek 19 százaléka lépett eddig külpiacokra, és ezek kétharmada már több mint egy évtizede, átlagosan 14 éve exportál. A megkérdezetteknek csak 4 százaléka mondta, hogy exporttevékenységbe fogna a következő három évben, miközben 77 százalékuk elzárkózik ettől.

Az exportáló vállalkozások közül a legtöbben gépeket, szerszámokat, alkatrészeket visznek külföldre, az építőipari és a mezőgazdasági termékek is jellemző külkereskedelmi cikkek. Az exportálók többsége a szomszédos országokban értékesít, az Európai Unió határain túl csak a cégek 10 százaléka merészkedik. A legnépszerűbb célpiacok Ausztria, Románia, Szlovákia és Németország.

A 700 millió forint feletti árbevétellel rendelkező cégek körében lényegesen magasabb az exportpiacokra is szállítók aránya az átlagnál (42 százalék), míg a 200 millió forint árbevétel alatti vállalkozásoknak a 17 százaléka végez exporttevékenységet, további 2 százalékuk pedig tervezi a külpiacra lépést.

Az exportálók leggyakrabban a nyereség növelésének szándékával léptek a külpiacra (62 százalék), és sokan vannak azok is, akik leendő külföldi kereskedőpartnerük biztatására kezdtek exporttevékenységbe (39 százalék). A mezőgazdasági cégek a belföldi piac szűkösségét is fontos indokként említették (48 százalék).

Az exportálók árbevételének átlagosan 26 százaléka származik külföldi értékesítésből, a nagyobb, 700 millió forint feletti árbevételű cégeknél ez az arány eléri a 44 százalékot. Az elmúlt öt évre visszatekintve az exportáló cégek harmada számolt be arról, hogy nőtt a kivitel volumene, a következő három évben pedig 37 százalékuk tervezi külpiaci tevékenysége bővítését.

A cégek 77 százaléka megelégszik a hazai piac nyújtotta lehetőségekkel. Ennek elsődleges okát többségük (57 százalék) abban látja, hogy a vállalkozásuk által előállított termék vagy szolgáltatás nem alkalmas exportra. Míg a mezőgazdasági cégek számára ez szinte egyáltalán nem okoz problémát (5 százalék), addig a szolgáltató szektorban tevékenykedő vállalatok 70 százaléka gondolja, hogy nem lenne versenyképes külföldön. A második leggyakrabban említett indok (27 százalék), hogy túl kicsinek gondolják a céget, ami elsősorban az agrárvállalkozások és a kereskedőcégek számára jelent gondot (39 illetve 43 százalék).

Bár az exportpiacokon tapasztalattal még nem rendelkező vállalati vezetők kétharmada mondta, hogy akkor sem szeretne külföldre terjeszkedni, ha a jelenlegi gátló tényezőket sikerülne leküzdenie, elképzelhető, hogy az élesedő verseny lépéskényszerbe hozza a magyar cégeket: a külföldi konkurencia megjelenése a megkérdezettek 56 százaléka szerint potenciális veszélyt jelent a magyar piacon, a már exportálók körében pedig 80 százalék gondolja ezt.

A kutatást a Budapest Bank megbízásából a Gfk végezte 2017 május-júniusában, a legfeljebb 10 milliárd forintos árbevétellel rendelkező, magyar tulajdonú társas vállalkozások körében. A számítógéppel támogatott telefonos kérdőíves megkérdezésben 500 cég vett részt.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!