SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kereskedelem | 13. Európai Kereskedelem Napja


VOSZ: 13. Európai Kereskedelem Napja
2017-11-09 08:05 | BusinessPlus Consulting



Bővül a kereskedelem teljesítménye, de egyre nagyobb gond a munkaerő-hiány.

Több éve tartó kedvező lendület után idén is bővül a kereskedelem, ez évben a szektor forgalma elérheti a 10 ezer milliárdos álomhatárt - hangzott el a tizenharmadik alkalommal megrendezett Európai Kereskedelem Napján, amely mára a kereskedelem ünnepévé vált. A szakmai fórummal egybekötött program fő célkitűzése, hogy a kereskedelmet, mint a GDP növekedéséhez legnagyobb mértékben hozzájáruló szektort, a nemzetgazdaság kiemelkedően legnagyobb foglalkoztatóját fókuszba állítsa. A rendezvényen ezúttal is sor kerül a szakma legrangosabb elismeréseinek átadására. Sok szó esett az ágazat legégetőbb problémájáról, a munkaerő-hiányról is, amely a szereplők kivétel nélkül mindegyikét kedvezőtlenül érinti.

A kereskedelem munkája jóval több, mint áruk mozgatása, a szektornak nemzetgazdasági, üzemgazdasági, és nem utolsósorban társadalmi értelemben is komoly jelentősége van - jelentette ki az idén tizenharmadik alkalommal megrendezett Európai Kereskedelem Napján Krisán László. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Kereskedelmi Tagozatának elnöke az eseményen megtartott beszédében hozzátette: a kereskedelem közel 4-5 éve tartó, felfelé ívelő trendje idén is folytatódhat, és a karácsonyi forgalom is kedvezőnek ígérkezik. Ezzel 2017-ben a hazai kereskedelem forgalma elérheti a 10 ezer milliárd forintos álomhatárt.

Krisán László szerint a kereskedelem emiatt, valamint az ebből fakadó adó- és járulékbefizetései miatt is megérdemli a kiemelt figyelmet, amelyről az Európai Kereskedelem Napja is szól. A szakember szólt ugyanakkor a szektort érintő problémákról is, elsősorban a munkaerő-hiány kérdéséről. Ma Magyarországon mintegy 30 ezer munkavállaló hiányzik a kereskedelemből - jelentette ki a VOSZ Kereskedelmi Tagozatának elnöke.


Jó makroadatok segítik a szektort

A kereskedelem a gazdaság egyik legfontosabb tényezője Magyarországon, a nemzetgazdaság bővülése pedig kedvezően hat a szektorra - fejtette ki az eseményen elmondott beszédében Lepsényi István. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és- szabályozásért felelős államtitkára kiemelte: mára a nemzetközi vélemények is elismerik, hogy a magyar gazdaság növekedése nem egyszeri tényezők hatása, hanem a gazdaságpolitikai döntések eredménye. Mindezek miatt továbbra is stabil, fenntartható makrogazdasági növekedésre számít a kormány.

Az államtitkár hozzátette: a kedvező makroadatok része az is, hogy 25 éve nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint ma. Ehhez kapcsolódik ugyanakkor, hogy nagyon nagy a munkaerő-hiány a gazdaságban, így a kereskedelemben is, bár ez utóbbinál a nemzetgazdasági átlagnál kisebb ez a probléma.

Lepsényi István szólt a kereskedelem megváltozásáról is, és kijelentette: a jelenlegi trendek alapján az prognosztizálható, hogy 2020-ra az online kereskedelem forgalma elérheti az ezer milliárd forintot is. A digitális kereskedelem robbanásszerű változása szabályozói oldalról is új kihívást jelent - jegyezte meg az államtitkár.

Az esemény szakmai kerekasztal beszélgetéssel zárult, amelynek fő témája a kereskedelemben tapasztalható egyik legégetőbb probléma, a munkaerő-hiány volt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a diákok, kismamák, és nyugdíjasok bevonása mellett elengedhetetlenül szükséges a szektor hatékonyságának javítása, a
technológiai fejlesztések, valamint a további béremelések végrehajtása A munkaerő-hiány orvoslására a mobilitás különféle problémáinak megoldása lenne a válasz, így például a szállások biztosítása, vagy a házastárs segítése a költözésben - hangzott el a beszélgetésen. Ezen felül további állami szerepvállalás lenne indokolt az atipikus foglalkoztatási formák alkalmazásának megkönnyítésében. Ezen a téren a már meglévő pozitív példák között említették a résztvevők a nyugdíjas szövetkezetek megalakulását.

Elismerések az ünnepen

Az Európai Kereskedelem Napját egy kiskereskedelmi lobby-szervezet, a 22 éve alapított brüsszeli EuroCommerce hívta életre. A szakmai eseményt hazánkban a VOSZ, mint az EuroCommerce magyarországi tagszervezete, tizenhárom esztendővel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal hirdette meg először. Az ÁFEOSZ-COOP Szövetség, az MKIK, az MBSZ és az OKSZ országos érdekvédelmi szervezetekkel összefogásban, és együttműködésben, valamint a kereskedelmi vállalkozói kör támogatásával megrendezett esemény célja a kezdetek óta változatlan, mégpedig, hogy a figyelem középpontjába állítsa a kereskedelmet, felhívja a figyelmet annak jelentőségére. Hagyomány az is, hogy az eseményen minden évben rangos elismeréseket adnak át a kereskedelem területén tevékenykedő szakembereknek, ágazati dolgozóknak. Az esemény alkalmával így idén is sor került a Klauzál Gábor Elismerő Oklevelek és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjak átadására.











TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!