SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Légi ipar | Megkezdte a LOT a magyar személyzet felvételét az észak-amerikai j...


MTI: Megkezdte a LOT a magyar személyzet felvételét az észak-amerikai járatokra
2017-11-03 07:03 |



Megkezdte a lengyel LOT légitársaság a magyar személyzet felvételét a jövő májusban Budapestről New Yorkba és Chicagóba induló járatokra - mondta Adrian Kubicki, a társaság szóvivője Budapesten.

A tervek szerint a LOT összesen 65 magyar légiutas-kísérőt vesz fel, őket a LOT saját leányvállalata fogja foglalkoztatni és a budapesti tengerentúli járatokon fognak szolgálatot teljesíteni.

A szóvivő elmondása szerint a járatok foglalási adatai az ütemtervnek megfelelően haladnak, a legtöbb foglalás 3-4 hónappal az első indulás előtt érkezik be, ezért még túl korai a konkrét számokról nyilatkozni.

Hangsúlyozta, hogy ezzel is kifejezik elköteleződésüket a magyar piac iránt. Mint kifejtette, a LOT korábban is kifejezte, hogy aktív szereplő akar lenni a közép-kelet-európai piac konszolidálásában, de nem légitársaságok felvásárlásával, hanem új bázisok nyitásával.

Adrian Kubicki nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy Budapestről úgynevezett ráhordó járatokat indítanak a régióba, a gépeket már megrendelték, és további tengerentúli útvonalakat is vizsgálnak Budapestről keleti és nyugati irányba egyaránt. Megemlítette, hogy Argentína, Dél-Korea és Kína figyelemreméltó célország, de még túl korai lenne bejelentést tenni.





TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!