SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Outdoor/indoor | A Telekom önkéntes napot tartott


Telekom: A Telekom önkéntes napot tartott
2017-10-26 07:35 |



33 helyszínen több mint ezer önkéntes dolgozott a helyi közösségekért.

A Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország a cégcsoport történetének eddigi legnagyobb önkéntes napját szervezte 2017. október 13-án. Az országos megmozduláson a vállalatcsoport több mint ezer munkatársa vett részt, akik 33 helyszínen segítették munkájukkal a helyi közösségeket. Számos közterület, óvoda, iskola, szociális intézmény, fogyatékossággal élők lakóotthonainak környezete újult és szépült meg. Az idei Önkéntes nap központi témája a fogyatékossággal élő gyerekek integrációja volt, sok más aktivitás mellett, így országszerte számos játszótérre helyeztek ki MagikMe játékokat. Ezeken a helyeken az integráló játékeszközökkel közösen játszhatnak a fogyatékossággal élő és az ép gyerekek.

A Telekom kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, ezen belül a támogatási és önkéntes programjainak kiválasztására és megvalósítására. "A Telekom tevékenységével a korlátok, a távolságok eltörlésén dolgozik nap, mint nap. Mindennek fontos része, hogy időről időre közelről ismerjük meg az elesettek, a fogyatékossággal élők mindennapjait és tevékenyen segítsük integrációjukat, életminőségük javulását. A társadalomért, a közösségért végzett munka pedig azokat is értékes közösséggé formálja, akik részt vesznek benne." - mondta el Christopher Mattheisen a vállalatcsoport vezérigazgatója.

"A 2016-2020-ig terjedő fenntarthatósági stratégiánkban célul tűztük ki, hogy a társadalom számára nyújtott elvi hozzájárulásunkat tovább növeljük: 50 ezer önkéntes munkaórát szeretnénk végezni. Ennek a célkitűzésnek volt része az idei Önkéntes nap is." - mondta Friedl Zsuzsanna a Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese.
 
  • Budapesten és környékén 14 helyszínen folytak önkéntes munkák a napon. A már említett József Attila lakótelepi Nagyjátszótér mellett integráló játékeszközöket telepítettek Budapest XVIII. kerületében, a Sas utcai játszótérre. A IX. kerületben, a Hajós játszótéren a kerítések és a játékok lefestésével frissítették fel a környezetet. Ócsán, a Selyemréti tanösvényen mozgássérült játszótér kialakításán dolgoztak, míg a Szent Ferenc Állatotthonban kennelek építésében és téliesítésében vettek részt.
  • Baranya megyében két pécsi és egy kozármislenyi helyszínen folytak a munkák. A pécsi Fogd a Kezem alapítványnál alkotó teraszt alakítottak ki és növényeket ültettek. Az Élet-Esély Autistákat Segítő Egyesület lakóotthonában a Telekomos önkéntesek az otthon körül kertrendezési és festési feladatok elvégzése mellett, az autizmus világnapja kapcsán az Autistic Art Alapítvány és a BOOKR Kids közreműködésében meghirdetett Mesetablet akció keretében tableteket adtak át az otthon lakói számára.
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Miskolcra és Szakáldra érkeztek a Telekom és a T-Systems önkéntesei. Miskolcon, a Diósgyőri Játszóvár mögött mezítlábas parkot alakítottak ki érzékzavarokkal küzdő, mozgássérült gyerekek számára a Szimbiózis Alapítvánnyal együttműködve.
  • Győr-Moson Sopron megyében Sopronban és Győrben is folytak a munkálatok. Győrben az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Fogyatékosok Napközi Otthonának udvarát rendezték és kerti munkákat végeztek.
  • Hajdú-Bihar megyében Debrecenben a Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménynél festették a kerítést és alakítottak ki kerti pihenőt.
  • Komárom-Esztergom megyében, Mocsán az Arany János Iskola kerítését festették.
  • Csongrád megyében Szegeden, a Gemma Szociális Szolgáltató Központ és Fejlesztő Iskolában foglalkoztak kertrendezéssel és padfelújítással.
  • Fejér megyében Móron, a Botanikus kertben növényeket ültettek, Gárdonyba szintén MagikMe installáció került a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat helyi tagintézményébe.











TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!