SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Felelősség | A fiatalok pénzügyi tudatosságának erősítését támogatja a KPMG


KPMG: A fiatalok pénzügyi tudatosságának erősítését támogatja a KPMG
2017-10-09 19:33 |



A KPMG támogatásával elektronikus platformra helyezik a csepeli Burattino Általános Iskolában alkalmazott, virtuális pénzként működő pontrendszert, hogy a diákok jobban megismerhessék a pénzügyi rendszer működését.

A gyerekek pontjaikat ezentúl betéti számlán helyezhetik el, ami kamatozik, sőt hitelt is föl lehet venni rá. Ha a program beválik, a KPMG más iskolák számára is elérhetővé teszi a rendszert.

A KPMG - idén először - pályázatot hirdetett általános és középiskolák számára a gyermekek pénzügyi tudatosságát segítő képzési projektek pénzügyi és szakmai támogatására. A beérkező 64 pályamunka közül egy öttagú független zsűri a KPMG vezetőivel a csepeli Burattino Alapítvány iskolaprojektjét választotta ki támogatásra.

A gyerekek ebben a modellben a közösségi tevékenységért és a leghétköznapibb jótettekért is jutalompontokat kapnak, amiket aztán az iskolai boltban levásárolhatnak, illetve összedobva közös programokra költhetnek. "Kiemelt helyen szerepel a diákok pontszerzési lehetőségei közt a kulturális programokon való részvétel, a hangszertanulás, sportolás, olvasás, közösségi munka. Fontos, hogy a boltban minőségi élelmiszereket és a szülőknek szóló ajándékokat, otthon használatos tárgyakat vásárolhatnak eleve kedvező áron" - mondja Keszthelyi István, a Burattino Egyesület elnöke.

A Burattino Magyarország egyetlen olyan magánintézménye, amelyben általános és középiskola, szakképzés és gyermekotthon integráltan működik azzal a céllal, hogy komplex módon segítse a hátrányos helyzetű - többségében roma származású - gyermekeket és családokat. A Burattino iskolájába járó hátrányos helyzetű gyerekek számára a pénz gyakran egyet jelent az azonnal megvásárolható javakkal: édességgel, üdítővel, vagyis mindennel, ami a család nehéz helyzetében általában hiányzik otthonról. A gyerekek és a családok éppen ezért, ha hozzá is jutnak, hamar kifutnak a pénzből. Ezen a mentalitáson akart változtatni az iskola, amikor két éve bevezette az intézményben a virtuális pénzként működő pontrendszert.

A KPMG 9 millió forintos támogatásával, valamint szakmai és informatikai segítségével az eddigi papirosalapú rendszert most egy elektronikus platformra terelik át, a virtuális pénzt pedig piaci alapokra helyezik, így a virtuális iskolapénz jövőre már elektronikus platformon, betéttel, hitellel, kamattal is operálhat. Az elképzelések szerint a rendszer a piaci ármozgásokat is modellezi majd, amennyiben bizonyos termékek ára az iskolai boltban a kereslet-kínálat szabályai szerint változik.

Robert Stöllinger, a KPMG vezérigazgatója az eredményhirdetésen elmondta: "A pénzügyi kultúra fejlesztése közös gazdasági és társadalmi érdek, ezért a KPMG jövőre egy felméréssel teszteli majd a tanulók pénzügyi ismereteinek változását, és ha a projekt sikeresnek bizonyul, más iskolák számára is elérhetővé teszi azt.

Keszthelyi István, a Burattino Egyesület elnöke úgy vélte, hogy a pénzügyi ismeretek megismertetése, elmélyítése mellett a játék igen fontos eszköz a gyermekek motiválásában. Segítségével az iskola barátságosan, a diákok számára is érdekes, izgalmas formában tudja kommunikálni a pedagógiai programban prioritásként szereplő értékeket.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!