SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pénzügy | Döntött az osztalékpolitikájáról a CIG Pannónia


CIG Pannónia: Döntött az osztalékpolitikájáról a CIG Pannónia
2017-08-24 10:25 |



A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága döntést hozott a társaság jövőbeni osztalékpolitikájáról.

Mint ismeretes, a biztosító 2010-es tőzsdére menetele óta nem fizetett osztalékot részvényeseinek. A 2014-ben végrehajtott stratégiaváltáskor a menedzsment célul tűzte ki, hogy - szemben a korábbi évek növekedésközpontú üzletpolitikájával - a tulajdonosi érdekek hangsúlyosan jelenjenek meg az üzletpolitikai döntésekben. Ennek megfelelően a biztosító kizárólag azokra a piacokra kezdett fókuszálni, ahol piacképes és nyereséges termékekkel, illetve szolgáltatásokkal tud versenyezni, továbbá kőkeményen racionalizálta a működési költségeit.

A 2014-es stratégiaváltás eredményei kézzelfoghatóak: a biztosító stabilan nyereségesen működik (az idei első félévben adózott eredménye közel 2,5 milliárd forint volt), új termékekkel, új piacokon jelenik meg, az átalakított értékesítési csatornák teljesítménye javul, a működési költségek tartósan alacsonyak. A stratégiaváltás után két évvel a CIG Pannónia már olyannyira megerősödött, hogy tavaly felvásárolhatta az MKB egykori élet- és vagyonbiztosítóját.

Mindezek kellő alapot nyújtanak arra, hogy a CIG Pannónia egy újabb, a részvényesek számára fontos lépést tegyen meg: az igazgatóság legutóbbi ülésén elfogadta a társaság jövőbeni osztalékpolitikáját. Ennek értelmében a társaság a 2017-es üzleti év után, amennyiben a feltételek engedik, részvényenként 10 forint osztalék fizetését tervezi. Ezt követően a tárgyévi, osztalékfizetésre rendelkezésre álló adózott eredmény legfeljebb 50%-át kívánják osztalékként kifizetni a részvényeseknek.

"2014-ben azzal a céllal vágtunk bele a CIG Pannónia átalakításába, hogy minél előbb osztalékfizetésre alkalmassá tegyük a működésünket. Megvágtuk a költségeket, profiltisztítást hajtottunk végre, stabilan nyereségessé tettük a működésünket. Az elmúlt évek összes döntésében szerepet kapott a tulajdonosi érdek, hogy minél hamarabb eljöjjön ez a pillanat, amikor az osztalékfizetésről dönthet az igazgatóság. Megyünk tovább az elkezdett stratégia mentén, a tulajdonosi érdekek figyelembe vételével." - jelentette ki Kádár Gabriella, a CIG Pannónia vezérigazgatója.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!