SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Szponzoráció | A Mastercard a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál támogatója


MasterCard: A Mastercard a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál támogatója
2017-08-08 21:01 | LocalTime Budapest PR&Consultancy



A Mastercard három évre szóló szponzori megállapodást kötött a Velencei Nemzetközi Filmfesztivállal.

Az együttműködés az idei velencei biennáléval kezdődik, augusztus 30. és szeptember 9. között. A támogatás alapját a Mastercard cannes-i filmfesztivállal és a Berlináléval fennálló partnersége adja, így a mozirajongók még több felbecsülhetetlen élményt szerezhetnek.

A Mastercard közelmúltban publikált Cinema and the Cities kutatása világossá tette, hogy a szórakozási lehetőségek között a mozi szerepe kiemelkedő. A kutatás során világszerte hét nagyváros lakóit kérdezték kikapcsolódási szokásaikról, és az derült ki, hogy az utazás és az étterembe járás után a mozi a harmadik legkedveltebb szabadidős tevékenység.

David Molina, a Mastercard európai fogyasztói marketingért és szponzorációért felelős alelnöke elmondta: "A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál egy különleges esemény, ahol a mozi iránti rajongás egy mágikus és ikonikus helyszínen kap teret. Ez egy olyan kombináció, amely tökéletesen illeszkedik a Mastercard "felbecsülhetetlen" (Priceless) koncepciójához, amely mára komoly történelemmel bír: az elmúlt 20 évben világszerte 112 országban és 53 különböző nyelven volt és van jelen. A legújabb támogatási megállapodásunk is azt a célt szolgálja, hogy kártyabirtokosainknak új élményeket adjunk. Ahelyett, hogy "csak" nézőként kísérnék az eseményeket, ott lehetnek a helyszínen, vagy a digitális csatornákon keresztül kaphatnak különleges tartalmakat. Várakozással tekintünk egy hosszú és sikeres együttműködésre a Velencei Filmfesztivállal, a filmnaptár különleges eseményével."

Az együttműködést egy kommunikációs kampány is kiegészíti "nézőből résztvevővé" (Going from watching it to living it) címmel, mellyel a közösségi médiában, a vörös szőnyeg környékén, valamint a velencei repülőtér termináljain találkozhatunk.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!