SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Építőipar | Hétmilliárd forintból fejleszti üzemeit a Leier Hungária Kft.


MTI: Hétmilliárd forintból fejleszti üzemeit a Leier Hungária Kft.
2017-08-07 06:07 |



Az osztrák Leier építőipari cégcsoport magyarországi leányvállalata, a Leier Hungária Kft. 7 milliárd forintos beruházást hajt végre hat építőanyag-gyártó üzemében.

A 101 új munkahelyet teremtő fejlesztéshez a kormány 1,28 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hangsúlyozta: a Leier 1985-ben, a nyugat-európai cégek közül elsőként vállalta fel azt a bátor döntést, hogy a vasfüggöny másik oldalán, kockázatos körülmények között komoly befektetést hajt végre. Magyarország tiszteli a cégcsoport eddigi magyarországi tevékenységét, különösen a cégalapító Magyarország iránti elköteleződését. Magyarország és Ausztria együttműködése, amikor a kölcsönös tiszteleten alapul, a legeredményesebb együttműködés tud lenni - jegyezte meg.

A miniszter ismertette: a külföldről érkező beruházások közül a negyedik legtöbb Ausztriából érkezett. Hozzátette, büszke arra, hogy az elmúlt években 5 milliárd forint költségvetési támogatást adhattak ahhoz, hogy osztrák vállalatok Magyarországon beruházásokat hajtsanak végre. A kormány örül annak, ha az osztrák vállalatok sikeresek és profitot termelnek, mert enélkül nem várható el, hogy újabb beruházásokat hajtsanak végre, és új munkahelyeket hozzanak létre - mondta.

Az új világgazdasági korszakban, amelyben korábban elképzelhetetlennek vélt modern technológiák a mindennapi ipari tevékenység részévé válnak, különösen fontos, hogy a magas hozzáadott értéket képviselő osztrák vállalatok Magyarországra továbbra is első számú befektetési helyszínként tekintsenek - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Kitért arra is, hogy a Leier 1120 embernek ad munkát, és évente 2000 építőmérnök és építészmérnök számára szervez olyan képzéseket és tanfolyamokat, amelyek nyomán az építőipari szakemberek a legújabb építőipari technológiákkal ismerkedhetnek meg.

Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője elmondta: a beruházás a cég kilenc magyarországi telephelyéből hatot érint, és világszínvonalú technológiai és logisztikai fejlesztéseket eredményez. A Jánossomorján, Mátraderecskén, Hajdúszoboszlón, Devecserben, Pécsett, valamint Győrben található üzemek közül ismertetése szerint a legnagyobb fejlesztés a jánossomorjai üzemben lesz, ahol előregyártott fal- és födémelemeket, valamint egy sor olyan betonelemet gyártanak, amelyeket az építkezésre kiszállítva könnyen be lehet építeni. Ezekkel az elemekkel hatékonyan kiválthatóak a mostanra elavulttá vált lassú és munkaerőigényes helyszíni építési technikák. Az új típusú Leier-építőelemekről folyamatosan képzéseket tartanak a tervezők, a kivitelezők és a diákok számára - tette hozzá.

Az ügyvezető felidézte, hogy a győri székhelyű építőanyag-gyártó az első osztrák, és egyetlen építőipari cégként 2014-ben a kormány stratégiai partnere lett. Beszélt arról is, hogy a kihívások száma a cég 32 évvel ezelőtti megalapítása óta nem csökkent. A gazdasági válság idején drasztikusan visszaesett az építési kedv, mostanra talán már kezd visszatérni, az iparágat azonban soha nem látott munkaerőhiány sújtja. A Leier-cégek azonban épp arról híresek, hogy a nehéz helyzetben mernek nagyot lépni: a válságban a termékfejlesztést erősítették, most pedig nagy szabású beruházásokról, több mint száz munkahely teremtéséről döntöttek - mondta.

Hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a jól képzett magyar munkaerő itthon is boldogulni tudna. Ehhez azonban az kell, hogy a gazdasági környezet hosszú távon kiszámítható és támogató legyen. Ennek érdekében azt javasolják, hogy az új lakások jelenlegi, 5 százalékos áfakulcsát 2020-tól még további legalább tíz évre hosszabbítsák meg. Az építőiparban dolgozó közel 300 ezer ember ugyanis nem két-három évre, hanem évtizedekre szeretne előre tervezni. Úgy vélekedett, emellett kívánatos lenne egy állami ellenőrző szervezet, amely akár a magánerős, de főleg az állami beruházásokon a beépített építőanyagok minőségét és megfelelőségét vizsgálná, és a szabályszegéseket szankcionálná. Ennek hiányában ugyanis az építőipari fejlődés könnyen visszafejlődéshez és a szakma degradáláshoz vezethet.

A tájékoztatón részt vett a cégalapító Michael Leier unokája, Matthias Ebner is, aki hangsúlyozta: a cégcsoport nem években, hanem generációkban gondolkodik.

Nagy István országgyűlési képviselő elmondta, hogy a Leier 3,5 milliárd forintos beruházása 53 új munkahelyet teremt Jánossomorja térségében, és nagyon jelentős a Mosoni-sík gazdasága számára is. Azontúl, hogy a cég a legmodernebb technológiákat alkalmazza, az oktatásból, szakképzésből is kiveszi a részét - hangsúlyozta ő is.

Horváth László országgyűlési képviselő a mátraderecskei 1,8 milliárd forintos fejlesztés kapcsán elmondta, hogy Észak-Hevesben az átlagosnál jobban meg kell küzdeni minden fejlesztésért, ezért meg kell becsülni azokat a barátokat, akik nemcsak a jó időkben, hanem a rossz időkben is velük voltak.

A Leier cégcsoport hét magyarországi betonüzemével és két téglagyárával a magyar szerkezeti építőanyag-gyártás meghatározó szereplője, az elmúlt tíz évben több mint 30 milliárd forintot fordított magyarországi beruházásokra. A Leier Hungária Kft. 2016-ban 25,505 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett 3,879 milliárd forint adózott nyereséget ért el.

A cégcsoport 40 üzemet és telephelyet irányt hét országban - Ausztriában, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában, Horvátországban és Ukrajnában -, a foglalkoztatottak száma a szezonális csúcsidőszakokban meghaladja a kétezret.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!