SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Rendezvény | Csülökrekordot döntöttek a Dunaferrnél


Dunaferr: Csülökrekordot döntöttek a Dunaferrnél
2017-07-21 13:32 | Weber Shandwick



Az évente megrendezésre kerülő acél-ünneppel a vállalat hagyományait és az acélipart is ünnepli.

Jelentős részvétel mellett került sor Dunaújvárosban a XL. Vasas- és Kohásznapra. Az acélipari munka nem könnyű, mindenkinek jár a kikapcsolódás, ezért is szervezték meg újításként immár második éve fesztiváljelleggel a főbejárat előtt - stílszerűen a Vasmű téren - a Dunaferr munkavállalói napját.

A munkavállalók mellett a családtagok, hozzátartozók számára is számos érdekességgel szolgált a Nyílt nap a gyárban. A vállalkozó kedvű érdeklődők autóbuszos látogatás keretében nyerhettek bepillantást a Dunaferr működésébe, az acélgyártás hétköznapjaiba. Sok százan voltak kíváncsiak a kívülállók számára ritkán látható ipari létesítményekre. A Dunaferr szakemberei által tartott idegenvezetésen többek között elhangzott, hogy a gyár építése 1950-ben kezdődött, területe jelenleg mintegy négy és fél négyzetkilométer, ami nagyjából 600 futballpályának felel meg. A kezdetben 480 ezer tonna acél gyártására tervezett komplexum jelenleg évi mintegy 1,7 millió tonnás acéltermelési eredményre képes, azaz hozzávetőlegesen 1,7 millió átlagos személyautó súlyának megfelelő acél gyártható le.

Az ünnep hagyományosan az elismerésekről valamint a vállalat és a dolgozók számára fontos értékekről is szól. A programok mellett a XL. Vasas- és Kohásznapon adták át a Dunaferr legrangosabb kitüntetését, a Borovszky-díjat, amelyet Gyerák Tamás főmérnök-helyettes, az Acélmű gyárvezetője érdemelt ki, az ISD Dunaferr Zrt.-ért díjat pedig dr. Tiszamarti Sámuel Miklósnak ítélték oda (posztumusz).

A Dunaferr munkavállalói egy rekordkísérletben is részt vehettek: a rendezvényen készült el az országos csúcsnak számító, 500 adagos csülöktál. A hivatalos magyar rekordot a legnagyobb, szeletelt csülök felhasználásával készült hidegkonyhai tál kategóriában jegyezték be, a megvalósításában aktív szerepet vállalt Fásy Ádám is, aki végigkísérte és felügyelte az elmúlt hetek előkészítő munkáit.










TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!