SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Hatvanezres nézőszámmal zárta az évadot a Miskolci Szimfonikus Zenek...


MTI: Hatvanezres nézőszámmal zárta az évadot a Miskolci Szimfonikus Zenekar
2017-07-06 13:03 |



Kilencvenhárom koncerten hatvanezer néző láthatta a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásait a most záruló évad során - hangzott el az együttes évadzáró társulati ülésén Miskolcon.

Kiss János alpolgármester (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta, hogy a kultúra mindig is fontos volt Miskolcnak, de a jövőben kiemelt szerepet szánnak ennek a területnek. Mint elmondta, a város büszke szimfonikus zenekarára, amelynek a kulturális nagykövet szerepét is szánják. Ehhez az önkormányzat minden tőle telhető támogatást igyekszik megadni.

Gál Tamás, az együttes művészeti vezetője a jövőbeli tervek közül kiemelte, hogy szeretné a zenekar kapcsolatát erősíteni a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetével, szeretné a próbajátékok színvonalát emelni, valamint a belső kohéziót erősíteni.

Mint rámutatott, minden zenész egyformán fontos, mindenkire szükség van. Az elmúlt évadban több zenekari tag is kapott szólista szerepet, amelyben mindannyian nagyszerűen helytálltak. Mindez azt bizonyítja, hogy egyéni szinten is magasan képzettek a zenészek - tette hozzá a művészeti vezető.

Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezető hangsúlyozta, hogy a 93 koncerten a 60 ezer vendég rendkívül magas nézőszámot jelent. Kiemelte a külföldi turnék és a bérleten kívüli koncertek sikereit.

A társulati ülésen bejelentették, hogy a zenekar tagjainak szavazatai alapján az évad zenésze Nyíri Zsolt, a zenekar első hegedűszólamának szólamvezetője lett.

Elhangzott az is, hogy a legtöbb "szolgálatot" Siklósi Éva, az első hegedűszólam oszlopos tagja, valamint Dömötör Tamás, az ütőhangszeresek szólamvezetője teljesítette az évadban. Jubilált Csurilláné Mokány Johanna, a brácsaszólam tagja, aki 25 éve dolgozik a zenekarral. Több mint 40 év szolgálat után búcsúzott az együttestől a nyugdíjba vonuló Aranyosi György trombitaművész.

Az új évadot augusztus 23-án nyitja majd az együttes, de előtte még találkozhat velük a közönség július 7-én a miskolci Generali Arénában, ahol a Hooligans zenekarral közösen adnak majd nagyszabású koncertet.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!