SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kutatás | A hagyományos álláshirdetéseknek vége


DreamJo.bs: A hagyományos álláshirdetéseknek vége
2017-06-08 20:34 | Café PR



Negyvenezer fiatal kegyeiért küzdenek a vállalatok, őket azonban már nem lehet elérni egy A/4-es oldalnyi követelménylistával.

A cégek által célzott munkavállalóknak ráadásul mindössze 5 százaléka bújja aktívan a klasszikus állásportálokat - egyre inkább alternatív megjelenési helyeken lehet őket elérni. Egy hazai munkaközvetítő Facebookra posztolt hirdetésein keresztül például csak májusban több mint ezer jelentkezés történt.

Az itthon maradt fiatalokra hajt mindenki

A tehetséggondozással foglalkozó Milestone Intézet szerint mindössze negyvenezer 85 és 92 között született, diplomás fiatal él ma Magyarországon nagyvárosokban. Gyakorlatilag az összes cég az ő kegyeikért versenyez csocsóasztal, babzsákfotel, kreatív munkakörnyezet és jó fej kollégák ígéretével. A verseny ahhoz vezet, hogy a munkakeresők már alig tudnak különbséget tenni a hirdetések között, több mint 80 százalékuk pedig megkérdőjelezi azok igazságtartalmát (NRC Marketingkutató Zrt., magyar lakosságra reprezentatív 2016 novemberi kutatása alapján).

Köszönöm, csak nézelődök

A munkáltatók számára az egyre több betöltendő álláshely mellett az a legnagyobb kihívás, hogy a dolgozók nagy része, bár nyitott lenne a váltásra, nem keresi a lehetőségeket. Erre világított rá a Randstad kutatása (Randstad Workmonitor globális felmérés, Magyarország adatai, 2016 Q4), amiből kiderült: a dolgozók alig öt százaléka keres aktívan új munkahelyet, és 17 százalék csak nézelődik - pedig a munkavállalók 61 százaléka nyitott az új lehetőségekre. A cél tehát, hogy megtalálják ezeket az embereket, ennek módjával kapcsolatban viszont gyakran a sötétben tapogatóznak a cégek.

"Ha valaki nem aktívan keres, akkor bele kell, hogy szeressen az új munkahelyébe"
 
  • állítják a DreamJo.bs szakemberei. Rajtuk keresztül egy ember átlagosan egy állásra küldi be az önéletrajzát: az álommunkahelyére. "A cégek sokszor azért nem találnak elég megfelelő embert, mert nem jó helyen keresik őket. Megfeledkeznek a passzív álláskeresőkről, akik egy csocsóasztal miatt nem fognak váltani. Ők a szerelmet keresik, mi pedig lehetőséget adunk a cégeknek, hogy bemutassák a szerethető tulajdonságaikat" - mondta el Németh Anna, a DreamJo.bs társalapítója.









TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!