SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Építőipar | Mészhidrát-gyártó üzemet adtak át Miskolcon


MTI: Mészhidrát-gyártó üzemet adtak át Miskolcon
2017-05-29 13:13 |



Átadták az évek óta nem termelő hejőcsabai cementgyár, mostani nevén HCM 1890 Kft. évi 40 ezer tonna kapacitású mészhidrát üzemét.

A beruházás magántőkéből valósult meg, ennek értékről nem adott tájékoztatást Kálmán János cégtulajdonos.

Miskolc hejőcsabai városrészében lévő cementgyár termelését sok éven át a svájci Holcim konszern működtette, majd 2011-ben leállította a gyártást, a dolgozókat elbocsátották.

Eközben a Holcim csaknem húsz éven át jogvitában állt a Magyar Cement (MC) Kft.-vel, ami arról folyt, hogy a gyár területére a Holcim által telepített gépek, berendezések alkotórészei vagy csak tartozékai a területnek, amelynek tulajdonosa az alperes MC Kft. volt.

A gyár bírósági végzéssel Kálmán János vállalkozó érdekeltségébe került, aki a pénteki üzemátadáson egyebek mellett azt mondta: a kormány 2014-ben nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak minősítette a cementgyár újraindítását, a mészhidrát gyártása az első lépése a gyár újraindításának.

A mészhidrát az építő-, az élelmiszer- és a vegyiparnak, valamint környezetvédelmi szolgáltatóknak alapanyag, használják a gumigyártásban, a mezőgazdaságban, valamint a szennyvíztisztításban, talajjavításban is.

Közvetlenül a gyártásban huszonhat, a kapcsoló tevékenységekben további 40 dolgozónak ad munkát az üzem.

A pénteken átadott beruházás részeként modernizálták a technológiához tartozó épületeket és gépsorokat, ennek köszönhetően az üzem megfelel a legszigorúbb magyar és európai uniós környezetvédelmi előírásoknak.

Csöbör Katalin, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője az átadáson arról szólt, hogy amikor a cementgyár külföldi tulajdonosa leállította a gyártást, több száz ember maradt munka nélkül, a gyár termelésének újraindítása pedig mintegy nyolcszáz embernek adhat majd munkát.

Kálmán János az MTI-nek azt mondta: a gyár termelésének újraindítása mindegy 5-15 milliárd forintba kerülhet, ennek egyik fontos állomása volt a pénteken átadott üzem. Eddig saját pénzből mintegy másfél milliárd forintot fektettek be, a gyártás megkezdése a "kormányon múlik", kormányhatározatra van szükség, hogy a bányászati jogosultságot visszakapják - tette hozzá.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




IKEA | FINA | Tesco | Coca-Cola | MTÜ | Vodafone | Nestle | Mapei | Lidl | GE | Telekom | ABB | Lufthansa | Budapest Bank | MOL | Adecco | Electrolux | BMW | Huawei | dm | K&H | SPAR | zsarolóvírus | OTP