SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Oktatás | A felsőoktatás legkiemelkedőbb hallgatóit támogatja a Wing


Wing Zrt.: A felsőoktatás legkiemelkedőbb hallgatóit támogatja a Wing
2017-01-18 18:19 |



Magyarország vezető ingatlanfejlesztőjeként a Wing Zrt. kiemelt célja, hogy támogassa a tehetséges fiatalokat, egyúttal hozzájáruljon az ingatlanpiaci szakma utánpótlás-neveléséhez.

A vállalat ezért 2017-től kiemelt támogatóként, értékes különdíjjal jutalmazza a magyar felsőoktatás legjelentősebb tehetséggondozási fórumának, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia 4 szekciója 23 tagozatának legjobbjait.

A Wing Zrt. a támogatás keretein belül anyagi juttatással járó különdíjat ajánlott fel az Állam- és Jogtudományi, a Közgazdaságtudományi, a Műszaki Tudományi, valamint a Művészeti és Művészettudományi Szekció összesen 23 tagozata első helyezettjeinek. A díjak odaítéléséről a jövő tavaszi konferenciákon az adott szekciók főzsűrijei döntenek majd.

"Az OTDK az ország legjelentősebb tudományos diákfóruma, egy olyan esemény, ahol a legjobbak mutathatják meg magukat. Ezért is döntöttünk úgy, hogy különdíj formájában támogatjuk azokat a hallgatókat, akik az ingatlanszektor témáiban végzik kutatásaikat. Számunkra ez egyrészt társadalmi felelősségvállalás, másrészt a szakmai utánpótlás támogatásának egy eszköze is. Úgy gondoljuk, hogy piacvezető vállalatként kötelességünk segíteni a tehetséges fiatalok előrejutását, hiszen remélhetőleg ők lesznek azok, akik a jövőben meghatározó szakemberei lesznek ennek a szektornak. Vállalatunk alapvetése, hogy épületeink építészeti, funkcionális és társadalmi hasznot is jelentsenek, általuk hosszú távon hozzunk létre valódi értéket. Ugyanezt valljuk a társadalmi ügyeket támogató tevékenységünkben - ezt jól példázza a Wing-különdíj létrehozása is. " - mondta Noah Steinberg, a Wing elnök-vezérigazgatója.

Prof. Dr. Szendrő Péter, az OTDT elnöke a Wing-különdíjjal kapcsolatban elmondta: "Rendkívüli öröm számunkra, hogy a Wing úgy döntött, hogy különdíjban részesíti 4 szekció összesen 23 tagozatának első helyezettjeit. Úgy gondolom, hogy a vállalat ezzel a döntésével tanúbizonyságot tesz arról, hogy fontos számára a tehetséggondozás és a társadalmi felelősségvállalás. Bízom benne, hogy a Wing-különdíj egy olyan jó gyakorlat lehet a jövőben, mely nem csak a szakmai utánpótlást segíti, de példát statuál a hasonló vállalatok számára is."

A tudományos diákköri mozgalom a magyar felsőoktatás legszélesebb bázisú, legátfogóbb tehetséggondozási formája, a tudóssá nevelés színtere. A témavezető tanárok, kutatók körül kialakuló műhelyek ösztönző légkörében születik meg a legtöbb tehetséges diák első tudományos élménye. A konferencia célja, hogy ösztönözze a hallgatói tudományos és művészeti diákköri tevékenységet, támogassa a tehetséges hallgatókat és mestereiket, valamint segítséget adjon a kutatómunkában való továbblépéshez és a pályakezdéshez, ösztönözze a doktori képzésre történő jelentkezést. 2017-ben már a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát szervezik meg, mely jól mutatja a patinás esemény rangját és jelentőségét.


A Wing által támogatott szekciók és tagozatok:

 
  • Állam és Jogtudományi Szekció: Polgári Eljárásjogi; Polgári Jogi 1.; Polgári Jogi 2.; Polgári Jogi 3.; Polgári Jogi 4.
  • Közgazdaságtudományi Szekció: Pénzügy - Vállalati pénzügyek, vállalatfinanszírozás; Turizmusgazdaságtan; Vállalatgazdaságtan; Vezetés, szervezés 1 (vezetés); Vezetés, szervezés 2
  • Műszaki Tudományi Szekció: Építés és épületszerkezet; Építés és épületszerkezet; Építészet és építészettörténet - Építészettörténet, műemlékvédelem; Építészet és építészettörténet - Kortárs építészet; Építészet és építészettörténet - Örökségvédelem; Építészet és építészettörténet - Városépítészet, urbanisztika; Épületgépészet; Gépészeti energetika, hőtan, áramlástan; Gépészeti energetika, hőtan, áramlástan; Gépészeti energetika, hőtan, áramlástan; Műszaki menedzsment; Műszaki menedzsment
  • Művészeti és Művészettudományi Szekció: Építészet








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!