SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Média | Origo: Schmidt Mária vette meg a Figyelő című hetilapot


MTI: Origo: Schmidt Mária vette meg a Figyelő című hetilapot
2016-12-09 21:05 | MTI



Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója vette meg a Figyelő című hetilapot; a megállapodást már alá is írták.

Az új tulajdonos az Origónak hétfőn elmondta: legfontosabb célja a "magas szintű szakmai munka folytatása". Hangsúlyozta: a Figyelő korábban is nagyon fontos orgánum volt, amelynél sok tudás halmozódott föl; ennek az elvesztése óriási veszteség lett volna a hazai sajtóvilágban.

A lap dolgozói új esélyt kaptak - tette hozzá. Schmidt Mária hozzátette: elsősorban pénzügyi befektetőként tekint magára.

Schmidt Mária úgy fogalmazott: a "minőség, méltányosság és mértéktartás" szóval jellemezhető, hogy milyen újságot szeretne csinálni a Figyelőből.

A portál emlékeztet: a Figyelővel szemben tavaly novemberben indult felszámolási eljárás: ennek lezárásához több mint 70 követelést kellett kielégíteni. A Figyelőt eddig kiadó Mediacity Magyarország Kft. adja ki többi között az IPM-et, a Családi Lapot, a Motorrevüt és a Műszaki Magazint

Mint írják, a Figyelő példányszámát jelenleg nem mérik, de a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség korábbi méréseinél 7-8 ezer körül mozgott.




TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!