SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kutatás | Így költekezik a 20-30-as generáció


Jófogás.hu: Így költekezik a 20-30-as generáció
2016-11-28 19:18 | SchisCom



Az Y generációnak alig marad pénze a havi számlák rendezése után, a szórakozásról mégsem hajlandó lemondani. Ez is kiderült a Jófogás és a GKI közös kutatásából, amely a generációk jövedelmi körülményeit elemezte.

A Z generáció (akik 1995 után születtek) 92%-a még otthon él, a "mamahotelek" biztonságában, és bevallásuk szerint bátran költenek szórakozásra és egyéb extrákra, gondolkodásukban és terveikben pedig egyáltalán nem játszik központi szerepet a pénz. Az Y-ok (1980 és 1999 közöttiek) esetében 30%-os a szülőkkel élők aránya, 70%-uk tehát már elindult a nagybetűs életbe és küzd az önállóság fenntartásának kihívásaival. A tízezres válaszadói bázis minden 7. résztvevője nyilatkozta azt, hogy megosztja szüleivel a keresetének egy részét.

Luxuscikkek vs állandó kiadások

Az egyes generációk esetében a költések fontossági sorrendje jelentősen eltér. Míg a Z korcsoport egy hónapban átlagosan 3 termékkörre - kiemelten ruházati cikkekre (61%) és hobbikra (39%) - költi el a pénzét, addig a többi generáció átlagosan 5 dolgot fedez a keresetéből, és ezek már inkább állandó kiadások. Esetükben a költési tábla élén értelemszerűen az élelmiszerek és számlák rendezése áll. Ha azonban az egyszeri kiadásokat nézzük, az életvitelbeli különbség még élesebben megmutatkozik: míg a Z generáció 36%-a mobileszközre, addig az Y-Babyboom szülöttjei legszívesebben lakásfelszerelési, lakberendezési tárgyakra fordítják a félretett pénzüket.

Szórakozás és megélhetés

Az Y generáció esetében, az otthonról való kiszakadással a kiadásaik összetétele és az élethelyzetük jelentősen megváltozik, ugyanakkor a fiatalkori szokásokhoz való ragaszkodásuk megmarad. Miközben az összes válaszadó csupán 20%-a költ szórakozásra, legaktívabban ezt az Y generáció teszi, hetente legalább 2 alkalommal, ami duplája mind a Z, mind az X generáció kikapcsolódási gyakoriságának.

A korcsoportok számára persze mást és mást jelent a szórakozás, de a generációs különbségeknél sokkal szembetűnőbb a nemek közti egyenlőtlenség, hiszen a férfiak szórakozásra való igénye túlszárnyalja a nőkét: míg előbbiek havonta 6-7 alkalommal, az utóbbiak csak egyszer járnak el kikapcsolódni.

Ragaszkodás

A szokások mellett a tárgyakhoz való ragaszkodást is felmérte a legnagyobb apróhirdetési portál. Míg az internetezők 33%-a minden holmijához ragaszkodik, addig 50%-uk csak néhány, személyes tárgyához. A fiatalabbak inkább a barátoknak és a közeli hozzátartozóknak, míg az idősebbek elsősorban a rászorulóknak adják tovább megunt dolgaikat.

A kutatásból azonban az is kiderült, hogy minél nagyobb tárgyi értékről van szó, a ragaszkodás annál inkább átalakul eladási szándékká. A 3 legnépszerűbb továbbadott termékcsoport a ruházat (70%), a játék (48%) és a bútor (44%). Az internetes adás-vétel igen erős szerepet játszik a plusz bevételhez való jutásban, a megkérdezettek 91%-a apróhirdetési portálokon, 33%-a pedig közösségi oldalakon, próbál túladni feleslegessé vált dolgain - tájékoztatott az eredményekről Palocsay Géza, a Jófogás ügyvezetője.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




SPAR | Huawei | Scania | FINA | Mapei | Aldi | Google | K&H | Oracle | Lufthansa | Vodafone | GKI | OTP | MOL | GE | ABB | Nestlé | Budapest Bank | MTÜ | Nielsen | POS Services | BMW | Tesco | Telekom