SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Mezőgazdaság | Tatárföldre exportál kertészeti szaporítóanyagot Magyarország


MTI: Tatárföldre exportál kertészeti szaporítóanyagot Magyarország
2016-09-02 20:53 | MTI



Magyar fajtájú burgonyafélék és bogyós gyümölcsök szaporítóanyagát exportálja az Oroszországhoz tartozó Tatárföldre az állami tulajdonú a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN).

A tájékoztatás szerint kezdetben pár százezer magyar oltványt és vetőgumót juttatnak el Kazanyba, Tatárföld fővárosába, majd egy ottani intézettel közösen megszerveznek egy faiskola és burgonya szaporítóanyag-előállítót is. A partnerség fellendítheti a magyar kereskedelmet, hiszen Oroszországnak éves szinten mintegy 90 millió oltványra van szüksége - írták.

Az MKSZN a tatár állami RACIN céggel kötötte a hosszú távú megállapodást, amely alapján 2017-ben tíz milliós, 2019-ben pedig - 2 millió oltvány szállítása esetén - akár milliárdos nagyságrendű bevételre számít a megállapodás nyomán.

Kasztovszky Zoltán, az MKSZN ügyvezető igazgatója a tájékoztatás szerint elmondta, a tatár partnerek szeretnék elsajátítani a magyar termesztéstechnológiát is, azt, hogyan lehet gazdaságosan és eredményesen gyümölcsöt termeszteni. Nagy sikere volt a burgonyafajtáknak is, hiszen Tatárföld hagyományosan nagy burgonyatermelőnek számít és a magyar, Keszthelyen nemesített fajtákkal, amelyek egyedülálló módon rezisztensek számos betegséggel szemben, költséghatékonyabban érhetnek el jobb eredményt - fejtette ki.

A Kft. tájékoztatása szerint tavaly 906,746 millió forint árbevételt és 6 millió forint nyereséget ért el, amelyet a kutatásra fordít. A cég 2015-ben 150 millió forint értékben exportált, főleg az Európai Unióba és a környező országokba.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!