SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Élelmiszeripar | Félmilliárdos nyereséggel zárta a tavalyi évet a Gyulahús Kft...


MTI: Félmilliárdos nyereséggel zárta a tavalyi évet a Gyulahús Kft.
2016-06-06 08:54 | MTI



Félmilliárd forintot meghaladó nyereséggel zárta a tavalyi évet a Gyulahús Kft., amely idén is két aranycsillagos minősítést nyert el a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Íz és Minőség Intézettől (ITQI).

Görgényi Ernő polgármester elmondta: egy vállalat életképességének fő bizonyítéka az innováció, a kft. tavaly a pároskolbásszal, idén a gyulai szalámival nyert el kétcsillagos minősítést az ITQI-tól. Az újabb elismerés azt jelzi, hogy a cég jól halad a minőség javításában - tette hozzá.

A gyulai önkormányzat 2012 decemberében munkahelyteremtésre és munkahelyek megmentésére 1,8 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól, majd 860 millió forintért teljes berendezésével együtt megvette a felszámolótól a gyárat, megvásárolták a termékek gyártásához szükséges jogokat, továbbá átvették a dolgozókat. Csaknem egymilliárd forintot pedig az így létrejövő, száz százalékosan önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. rendelkezésére bocsátottak jegyzett tőke formájában.

A vállalat 2013-ban 30 millió forint körüli nyereséget produkált, ezt 2014-ben 160 millióra növelte, 2015-ben pedig ötmilliárd forintos árbevétel mellett félmilliárd forintot meghaladó nyereséget ért el - mondta Görgényi Ernő.

A gyár jelenleg 300 embernek ad munkát.

Daka Zsolt ügyvezető igazgató a sajtótájékoztatón elmondta: reményei szerint a brüsszeli minősítés segíti, hogy a nyugat-európai exportpiacokon is több terméket adjon el a kft. A vállalat évente mintegy négyezer tonna terméket gyárt, a magyar piac mellett főként Szlovákiába, Csehországba és Angliába exportál.

Daka Zsolt közölte: az ITQI bírái a 15 legnevesebb, legmagasabb presztízsű európai kulináris és sommelier szervezetből kerülnek ki, ez az egyetlen olyan nemzetközi szervezet, amely a bírálathoz vaktesztet használ. A tesztelésen több mint 120 kis- és nagyvállalat mérette meg magát, öt magyar cég hat termékkel érdemelt ki aranycsillagot az 1290 díjazott termék közül. A gyulai szalámi a maximális 100 pontból 80 és 90 pont között teljesített, így került a kétcsillagos kategóriába. Hetven és nyolcvan pont között egy-, kilencven pont fölött három csillagot adnak egy terméknek.

A minősítéssel járó logót a vállalat három évig használhatja. A díjat csütörtökön, Brüsszelben veszik át a vállalat képviselői.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




Telenor | Tesco | Wizz Air | ESET | FHB | MOL | NMHH | BMW | BDO | ingatlan | GVH  | Lufthansa | GDPR | E.On | Románia | Telekom | UPC | Kaspersky Lab | Budapest Airport | SPAR | ABB | LG | Huawei | K&H