SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Járműipar | Indiai autóipari beszállító épít gyárat Kecskeméten


MTI: Indiai autóipari beszállító épít gyárat Kecskeméten
Dél-Alföld | 2015-08-11 14:31 | MTI



Négyszáz-ötszáz főt foglalkoztató lökhárítógyárat épít az indiai Samvardhana Motherson Group autóipari beszállító Kecskeméten - közölte Takács Péter projektvezető szerdán a megyeszékhely rendkívüli közgyűlésén.

A beruházás kezdeti szakaszára 30 milliárd forintot fordít a cég, amennyiben a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak.

A cég képviseletében eljáró projektvezető elmondta, hogy 100 ezer négyzetméter nagyságú telken, zöldmezős beruházással építik fel a gyárat, amely 2017-re készül el. Tájékoztatása szerint az első időszakban a Mercedes-gyár Kecskeméten készülő egyik típusához fognak 2018-tól lökhárítókat gyártani. Az új gyár közvetlenül a Mercedes-gyár mellett épül.

Takács Péter az általa képviselt vállalatról elmondta: az 1975-ben indult indiai családi vállalkozás mára a világ 40. autóipari beszállítójává fejlődött. A világ 25 országában 140 gyáregységgel van jelen, 2009 óta Magyarországon is. Visszapillantó tükröket gyártanak Mosonszolnokon, valamint egy logisztikai központ is van Hegyeshalomban.

Magyarországon 1600 saját alkalmazottja van a cégnek, csak a magyar piacon 310 millió euró árbevételt értek el tavaly, több autógyárnak szállítanak kábelkötegeket, tükröket és egyéb alkatrészeket. A cégcsoport 2014-es árbevétele 6,1 milliárd dollár volt.

A város közgyűlése egyhangú határozatával támogatta a mezőgazdasági területre vonatkozó rendezési terv módosításának elindítását. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester elmondta, hogy az indiai cég már korábban együttműködési megállapodást kötött a Kecskeméti Főiskolával a duális mérnökképzésre.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




Huawei | ALDI | Kaspersky Lab | MOL | OTP | Nielsen | TVE | EFOTT | Telekom | Suzuki | MasterCard | Vodafone | GDPR | BMW | LEGO | SPAR | Kaspersky | E.ON | Deloitte | ABB | Tesco | Coca-Cola | Lidl | FIFA