SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Statisztika | Alaposan átrendeződött a vállalati banki piac


MTI: Alaposan átrendeződött a vállalati banki piac
Országos | 2013-05-23 11:14 | MTI



Öt év alatt alaposan átrendeződött a vállalati banki piac Magyarországon, a gazdasági szervezetek mintegy 660 ezer bankszámlát nyitottak.

Öt év alatt alaposan átrendeződött a vállalati banki piac Magyarországon, a gazdasági szervezetek mintegy 660 ezer bankszámlát nyitottak, ennek 93 százalékát a legnagyobb tizenkét pénzintézetnél és a takarékszövetkezeti hálózat tagjainál - derül ki a Céginfo.hu adataiból.

Változott a pénzintézetek népszerűsége a vállalati szektorban : 2008-ban és 2009-ben még legtöbb új számlával büszkélkedő CIB tavaly már csak a nyolcadik volt, és az idei első négy hónapban is ezt a helyezést érte el. A 2008-as listán még második Raiffeisen a következő évben már csak hetedik volt, ötödiknél jobb helyet azóta sem tudott elérni. A 2008-ban és 2009-ben harmadik OTP 2010 óta minden évben az első helyet szerzi meg, tavaly és tavalyelőtt az Unicredit és a K&H végzett a második és harmadik helyen (2008-ban még csak az ötödik és hatodik helyeken voltak). Az összes takarékszövetkezet együtt 2012-ig minden évben dobogós - 2009-ben második, a többi évben harmadik -, míg tavaly negyedik lett volna, és idén ismét a harmadikok lennének az OTP és a K&H mögött.

A legtöbb bankszámlát az OTP-nél nyitották a vizsgált időszakban, az összes takarékszövetkezet együtt a második lenne, míg a következő három helyen szinte holtversenyben áll három pénzintézet, a CIB, az Unicredit és a K&H. Az OTP folyamatosan növelte súlyát a vállalati banki piacon - az új nyitások száma csak tavaly esett vissza, de az országos átlagnál jóval kisebb, alig 3 százalékos mértékben -, a K&H minimális növekedést ért el minden évben, és 2012-ben szintén az országosnál kisebb visszaesést szenvedett el. Az Unicreditnek 2010-2011-ben sikerült nagyon erősen magához vonzania a vállalati ügyfeleket, a Raiffeisen nagyon nagy visszaesés után 2010-től stabilizálta a helyzetét, míg az Erste Bank évekig tartó stabil teljesítmény után tavaly szenvedett el komoly veszteségeket. Az MKB, a Citibank és az FHB 2011-ig lendületesen növelte az új vállalati ügyfelei számát, a Budapest Bank 2010 óta erősödik folyamatosan a cégek körében, és a Raiffeisen mellett a másik olyan pénzintézet tudott lenni, ahol az új bankszámlák száma 2012-ben magasabb volt, mint egy évvel korábban. A takarékszövetkezetek javuló helyezése a kiterjedt országos hálózatnak és a rugalmasabb helyi ügyintézésnek tudható be.

A legnagyobb pénzintézetek piaci részesedése folyamatosan a 93-94 százalékos sávban mozog. A kisebb pénzintézetek - mint a TOP listáról éppen csak lemaradó AXA Bank vagy a Kinizsi Bank - nem tudják növelni részesedésüket. A koncentráció ráadásul erősödni tűnik, míg 2008-ban (a takarékszövetkezeteket egyként kezelve) 44, idén már csak 37 olyan pénzintézet volt, ahol április végéig legalább egy számlát nyitott egy társas vállalkozás. Az elemzés az újonnan nyitott bankszámlák számára vonatkozik. Az adott időszakban megszüntetett, illetve az egyes pénzintézeteknél meglévő vállalati bankszámla állomány időszaki változásai külön elemzést érdemelnek - jegyzi meg a Céginfo.hu.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!